Botanikai kalandozások Skandináviában 8. - Epipogium aphyllum Sw.

Az amatőr orchideakedvelők alapvetően két csoportra oszthatók: akik már láttak bajuszvirágot, és akiknek minden vágyuk, hogy egyszer lássanak. Nem véletlenül övezi ilyen nagy tisztelet, sőt szinte misztikus légkör ezt a növényt. Bár nagy területen elterjedt a Brit-szigetektől és a Pireneusoktól egészen Kamcsatkáig és Japánig, mindenütt ritka. Virágzása kiszámíthatatlan, sokszor hosszú évekig nem bukkan fel az adott termőhelyen, majd kedvező körülmények esetén június és október között rövid időre előbújik az avarból, gyors virágzást és termésérlelést követően pedig nyomtalanul eltűnik. (Részletes leírás található a fórumon a növényről ide kattintva.)



Nekem először jól ismert németországi lelőhelyén sikerült megpillantanom néhány évvel ezelőtt (itt készült a felső két fotó). Ez a kis schwarzwaldi erdő azon kevés helyek egyike, ahol csaknem minden évben megbízhatóan előbukkan, ezért a virágzás fő időszakában az „orchidióták” zarándokhelyévé válik. A helyszínen belebotlottunk a természetvédelmi őrbe, aki elmesélte, hogy az utóbbi években ismeretlen okból kifolyólag folyamatosan csökken a növények egyedszáma, és évtizedek óta senki sem látott terméses példányt. Színesen ecsetelte, hogy hajdanában olyanok voltak egyes erdőrészek a virágzás idején, mintha hó borította volna őket. Azért nekünk ezt a megcsappant állományt is elképesztő volt látni.



Idén nyáron találkoztam másodszor bajuszvirággal, egyetlen ismert bohusläni (tartomány Délnyugat-Svédországban) lelőhelyén, ami történetesen itt van a szomszédban (itt készült az alsó fotó). A növény Skandináviában is ritka, Dél-Svédországban csupán néhány előfordulása ismert. A Vänerntől északra aztán egyre gyakrabban fordul elő és egészen szép számú, egyedekben gazdag populációja található Jämtland tartományban. Fennmaradását leginkább a modern erdőgazdálkodás fenyegeti.



Nemrég olvastam egy svéd ismeretterjesztő jellegű folyóiratban, hogy Linné sosem látott bajuszvirágot. Ez szöget ütött a fejembe, és megpróbáltam utánajárni, vajon igaz-e. Linné 1732-ben, Lappländska resa (Lappföldi utazás) című útinaplójában írja, mennyire sajnálja, hogy sosem látta ezt a növényt, ekkor viszont még 46 év hátra van az életéből. Később ő írja le először, 1753-ban a Species plantarumban Satyrium epipogium néven, ennek alapjául azonban Johann Georg Gmelin német természettudós Flora Sibirica című művében szereplő leírás és illusztráció szolgál. Még egy fajsúlyos érv, hogy jóval Linné halála után, 1816-ban Elias Magnus Fries svéd botanikus találta meg a bajuszvirágot elsőként Svédországban. Ma is érvényes tudományos nevét Olof Swartz svéd botanikustól és orchidea-kutatótól kapta.

Úgy látszik, szegény Linné tényleg nem látott Epipogium aphyllumot, de ha valaki esetleg ki tudja egészíteni a fenti történetet, szívesen veszem, ha megírja…

Csatolt képek:

Képek megjelenítése diavetítésként!

További bejegyzések ebben a kategóriában Botanikai Fórum Blog

• Kerti érdekességek 1. - Chimonanthus praecox (L.) Link
• Elindult a Botanikai Fórum Blog!
• Goodyera macrophylla LOWE
• Kerti érdekességek 11. - Disporum cantoniense (Loureiro) Merrill
• Botanikai kalandozások Skandináviában 7. - Mertensia maritima (L.) Gray