|
|
Botanikai kalandozások Skandináviában 39. - Senecio pseudoarnica Less. |
Az ember azt gondolná, hogy a sarkvidékek eldugott, a világ zajától és forgalmától távoli tájai viszonylag megkíméltek a behurcolt növényfajok inváziójától. Ez sokáig így is volt, de a Senecio pseudoarnica jó példa arra, hogy a helyzet változóban van, és meglehetősen gyorsan komoly fordulatot vehet. Ezt a növényt először 2006-ban találták meg egy Tromsø partjainál fekvő kis szigeten, és a 2010-es években még úgy gondolták, hogy az addig fellelt néhány kis populáció nem jelenthet különösebb problémát. Egy 2020-as felmérés során azonban számos állománya került elő egy közeli partszakaszról, és ma már úgy tűnik, hogy egy gyorsan terjedő, invazív növényről van szó, melynek feltartóztatására nem sok remény van.
Először azt feltételezték, hogy a S. pseudoarnica spontán transzatlantikus terjedéssel, óceáni áramlatok réven került az észak-norvégiai partokra. A további állományok előkerülését követően azonban hamar kiderült, hogy a növény magjait 1990 környékén importálta egy lelkes helyi kertész Alaszkából, és szét is osztogatta az ismerősei között. A tengerpartra dobott növényi hulladékból aztán létrejöttek az első kivadult állományok, és mivel faj származási helyével szinte teljesen megegyezőek a élőhelyi és a klimatikus viszonyok, a közeljövőben a S. pseudoarnica exponenciális terjedésére lehet számítani. Ehhez hasonló folyamat zajlik egyébként Izlandon is, ahol valószínűleg az 1960-as években szökhetett ki először botanikus kertekből, és jelenleg nagy ütemben terjeszkedik a tengerpart mentén.
A S. pseudoarnica eredetileg Észak-Amerika és Kelet-Ázsia északi, szubarktikus partvidékén honos, megtalálható az USA keleti oldalán, Kanadában és Alaszkában, valamint Oroszország csendes-óceáni partjain dél felé néhány szórványos előfordulással egészen a Koreai-félszigetig, Kínáig és Japán északi csücskéig. Jellemző élőhelyei a homokos és köves tengerpartok.
A S. pseudoarnica erőteljes gyöktörzzsel rendelkező többéves faj, mely akár méteres magasságúra is megnőhet. Levelei elérhetik a 20-25 cm-es hosszúságot, húsosak, visszás-tojásdadok, fogazott szélűek, felül fényes zöldek, fonákuk molyhos. A virágzat néhány nagyméretű, 4-5 cm átmérőjű látványos fészekből áll, melyeknek 10-20 nyelves virága van.
A növény első leírója Linné volt, aki Arnica maritima névre keresztelte. Christian Friedrich Lessing német botanikus, aki az Asteraceae család szakértője volt és komoly kutatásokat végzett Szibériában, áthelyezte a Senecio nemzetségbe, de mivel a S. maritimus név már foglalt volt, S. pseudoarnica lett a faj jelenleg érvényes tudományos neve.
« Botanikai kalandozások Skandináviában 38. - Dryopteris fragrans (L.) Schott
További bejegyzések ebben a kategóriában Botanikai Fórum Blog
RSS-Feed alkalmazása
Látogatók
Fórum statisztikák
