|
|
Leszbosz 2019 május
- Külföldi kirándulások, túrabeszámolók 11.08.2019. 01:19- brentakurdvium • | 3.508 Hozzászólás
Mostanra már tradicionálisnak mondható éves növényhajkurászós kirándulásunk Papinhóval idén Leszbosz szigetére vetett bennünket. A május közepei időpontot, azon a prózai okon kívül, hogy ekkor értünk rá, a Himantoglossum comperianum virágzása miatt választottuk, mely Európában kizárólag ezen a szigeten rendelkezik stabil állománnyal. Még egy nyomós érvünk volt a késő tavaszi időpont mellett, mégpedig a szigeten lévő nyárra kiszáradó, időszakos tavacskák, melyek partjain ilyenkor számos másutt ritkaságszámba menő iszaplakó növény virágzik.
Előző este Bécsből indultunk, mivel innen közvetlen járat van Mitilínibe, a sziget fővárosába. Szállásunk a sziget közepén volt, a Kalloni-öböl partján. Ez, valamint a keletre fekvő Gera-öböl alapvetően meghatározzák ennek a vulkanikus, meglehetősen hegyes-völgyes szigetnek az arculatát. A sziget legmagasabb pontja az Olimposz hegyen található, 967 méter magas. Ennek az oldalában sokat kószáltunk, mert itt találhatók a H. comperianum állományai.
Első nap nem teketóriáztunk, hanem megindultunk a hegy felé, majd elakadtunk az Ajasszosz nevű hegyi városkában az autóval. Ezek a meredek, szűk utcákkal szabdalt mediterrán kisvárosok alapból is sok izgalmat rejtegetnek egy külföldi autósnak, de mindez a vasárnap délelőtti piaci forgataggal együtt már túl soknak bizonyult. Gyalog indultunk tovább, így viszont elég nagy területet bejártunk. Előkerült a H. comperianum, több más orchideával együtt az út mentén, majd egy gyönyörű szelídgesztenyésben a vitatott státuszú helyi sarkvirág is meglett, mely egyesek szerint különösen zöld Platanthera chlorantha, mások szerint pedig némileg halovány P. holmboei. Mi úgy gondoltuk, hogy értelmes ember ilyen taxonómiai vitákba nem gabalyodik, ha nem feltétlenül muszáj, és inkább csak lefotóztuk.
1. A sziget leggyakoribb kései virágzású bangója az Ophrys homeri (a többség amúgy ilyenkorra már elvirágzott).
2. Szokatlan formájú ernyős a Lagoecia cuminoides.
3. Mindenütt pompázott rózsaszín virágaival a Cistus creticus.
4. Az ajasszoszi szanatórium keritésének kőfalán nőtt a Veronica cymbalaria.
5. Meseszép szelídgesztenyés,
6. ... a Platanthera holmboei élőhelye.
7. A bajuszos Himantoglossum comperianum már első nap megkerült.
8. A Paeonia mascula még virágzott a hegyen.
9-10. Ezt Verbascum lasianthumnak határoztam. A nemzetségből Leszboszon hét, Görögországban kb. hetvenöt, Törökországban több, mint kétszáz faj él.
11. Épphogy elcsíptuk a korábban virágzó Ophrys reinholdii-t.
12. A hegyen helyenként gyakori volt a Cistus creticuson élősködő Cytinus ruber.
13. Árnyékosabb erdőkben is felbukkant a Platanthera holmboei.
14. Nedves, árnyas sziklák növénye az Anogramma leptophylla és a Saxifraga hederacea.
15. Útszéleken terjed a Lysimachia atropurpurea.
16. A szigeten gyakorinak mondható Anacamptis sancta alkonyatban.
RE: Leszbosz 2019 május
- Külföldi kirándulások, túrabeszámolók 11.08.2019. 01:26- brentakurdvium • | 3.508 Hozzászólás
Második nap a szárazföld belsejében akadt dolgunk, ugyanis mindenképpen szerettük volna megnézni a Rhododendron luteum helyi állományát. Ez a látványos, sárga virágú cserje leginkább Törökország keleti felén és a Kaukázusban gyakori, de elszigetelt előfordulásai vannak Leszboszon kívül Lengyelországban, Ukrajnában, Szlovéniában, valamint Ausztriában is (itt állítólag egyetlen példény éldegél, melynek az őshonosságát kétségbe vonják). Érdekességként megemlíthető, hogy pollenje, és a belőle készült méz (a Rhododendron ponticuméval együtt) mérgező, és több ókori ókori történetíró ismertet tömeges mérgezéseket a görög, illetve római hadak Fekete-tenger partvidékén zajlott csatározásai kapcsán. Sajnos a virágzással nem várt meg minket, így csupán egy-két virágot sikerült találnunk a bokrokon némi keresgélés után, de elképzeltük, hogyan festene a sárgába borult domboldal. A hőségben még kóboroltunk egyet a szomszédos hegyen, majd hazafelé vettük az irányt. Itt még belefért egy séta a mocsaras tengerparton, ahol egy mélyebb területen a Juncus pygmeus hatalmas, összefüggő állományát sikerült felfedezni, melyet Oenanthe silaifolia, Parapholis és Lythrum thymifolia tarkított.
1. Éppen virágzásnak indult a Stachys cretica.
2. Egy útszéli megállónál előkerült az Origanum onites,
3. ... a Cachrys cristata és a
4. ... Campanula lyrata.
5. A hazai tükörvirág közeli rokona a Legousia pentagonia.
6. Jellegzetes terméséről könnyen felismerhető a Hymenocarpus circinnatus.
7. Néhány elkésett virágot találtunk csak a Rhododendron luteum cserjéin.
8. Elterjedt mediterrán gyújtoványfű a Linaria pelisseriana.
9-10. Útszéleken gyakori a Carduus pycnocephalus.
11. Egy birkaitatóban nőtt a Nasturtium officinale (rajta egy helyi endemikus pókszöcske-faj, a Poecilimon mytilenensis - ha minden igaz).
12. Útszéli sziklás helyen bukkantunk a Salvia argenteára
13. ... és a Centauria urvilleire.
14. Oenanthe silaifolia Juncus pygmaeus tengerében, a tengerparti sós mocsárban.
RE: Leszbosz 2019 május
- Külföldi kirándulások, túrabeszámolók 11.08.2019. 01:31- brentakurdvium • | 3.508 Hozzászólás
A harmadik napon újra az Olimposz felé vettük az irányt, útközben meg-megállva az érdekesebb helyeken. Egy pipacsos gyomtengernél legalább ötféle, számomra addig ismeretlen Trifoliumot sikerült begyűjtenem, de útitársamat valahogy nem sikerült meggyőznöm arról, hogy ezek a kecskecsemegék legalább olyan érdekesek, mint a bangók. Ezt követően eltöltöttünk egy órát egy kiszáradóban lévő tavacskánál, ahol nagy számban fordult elő többek között a Juncus tenageia, a Lythrum thymifolia és borysthenicum, a Ranunculus ophioglossifolius és a Baldellia ranunculoides.
Megalokori hegyi falucskáját elérve megállapítottuk, hogy itt vagy ötven éve megállt az idő. Düledező épületek, szinte tapintható szegénység, a három négyzetméter alapterületű vegyesboltban néhány magas műanyagtartalmú zacskós élemiszerből lehetett választani. Megtámogattuk a helyi szolgáltatóipart két frappé elfogyasztásával, majd megkerestük a H. comperianumot a falu határában. A Görögországban ritka, inkább Anatóliában élő Cephalanthera epipactoides egyetlen példányába is belebotlottunk, nagy örömünkre.
1. Az útszéli bokrokon kúszott a Periploca graeca, magyar nevén görögtekercs.
2. A Linum corymbulosum elkülönítése a rokon fajoktól (L. strictum és L. trigynum) okozhat némi fejtörést.
3. A kiszáradó tóparton tömegesen fordult elő a Ranunculus ophioglossifolius,
4. ... a Juncus tenageia,
5. ... a Lythrum thymifolia
6. ... és a L. borysthenicum.
7. Szárazabb gyepekben került elő a Plantago cretica.
8. Minden bizonnyal ez is Ophrys homeri.
9-10. Nehéz volt megunni a H. comperianum fotózását.
11. A Cephalanthera epipactoides virágainak jellegzetessége az apró sarkantyú.
12-13. Újabb ökörfarkkóró az út széléről, a Verbascum aschersonii.
14. Épp csak átkacsint Törökörszágból Európába Leszbosz délnyugati részén a Heracleum platytaenium.
15. Patakpartokon és települések terein egyaránt láthattunk a Platanus orientalist.
16. Vörös ásólúd fiókáival az út menti csatornában, ezzel a madárral több alkalommal is találkoztunk.
RE: Leszbosz 2019 május
- Külföldi kirándulások, túrabeszámolók 11.08.2019. 01:40- brentakurdvium • | 3.508 Hozzászólás
Negyedik napra a tengerpart menti időszakos, nyárra kiszáradó tavacskák és pocsolyák voltak kitűzve feladatnak. Útközben egy kerítésmászásos akció eredményeként lencsevégre kaphattuk az Elatine macropodát egy kecskeitató partján. Kötelezően választható programként megtekintettünk egy gyönyörű középkori hidat, Papinho kívánságára, ami a nagy büdös semmi közepén árválkodott. Az odavezető sétán is nézegethettük flórát, mivel a turistalátványossághoz vezető út a bérelt autónk számára járhatatlannak bizonyult. Nem is volt ott sok turista...
A tengerparton aztán tobzódtunk a tavacskák partjának érdekesnél érdekesebb iszaplakó apróságában, melyek között számos ritkaságszámba menő növény előfordult. Az egyetlen bosszúságot az okozta, hogy az áhított Cicendiák a felhős, esős idő hatására galád módon összecsukták virágukat. Márpedig egy tökéletes cicendiafotó nélkül nem lehet hazamenni Leszboszról, ez nyilvánvaló.
1. Az Elatine macropoda virága szerintem az E. hungarica kiköpött mása, a habitusa azonban eltérő.
2. A világ legeldugottab középkori hídjához vezető úton elkaptuk a Daucus involucratus nevű aprócska gyomot,
3. ... valamit az imolákkal rokon Cnicus benedictust.
4. Száraz friganában nőtt az itthon ritkaságszámba menő Linum trigynum
5. ... és a Teucrium divaricatum.
6. A Cicendia filiformis galád módon becsukta virágait.
7. A Juncus tenageia és az Isolepis cernua nem nagyon tudott mit becsukni.
8. Több helyen is nagy tömegben fordult elő az amúgy Európában ritkaságnak számító Juncus pygmaeus.
9. Nagyon megörültünk a ritka Crassula vaillantii kis állományának.
10. A Serapias orientalist nem zavarják a Sarcopoterium spinosum tövisei.
11. A tengerparti sziklák tövében nőtt a Sedum eriocarpum.
RE: Leszbosz 2019 május
- Külföldi kirándulások, túrabeszámolók 11.08.2019. 01:48- brentakurdvium • | 3.508 Hozzászólás
Másnap reggel Papinho közölte, hogy a várhatóan csodás, napsütéses délelőttön beirányozzuk a minden bizonnyal kinyílt Cicendiákat. Ennek legfőbb oka az lehetett, hogy nem kívánta még három napig hallgatni a tökéletes cicendiafotó elmaradása miatti zsörtölődésemet. Csekély egy órás vezetés és földúton zötykölődés után meg is érkeztünk, és megsemmisítő csapást mértünk a fantasztikusan virágzó Cicendiák seregére.
Jól megérdemelt frappénk elszürcsölése után az immáron döglesztő melegben keresgettük az orchideákat az olajfaligetek fái között, de a korábbról már ismert Anacamptis sancta, Ophrys homeri és O. minutula mellett semmi említésre méltó ritkaság nem került elő. Vagy előkerült, de nem ismertük fel...
Délután a változatosság jegyében madarászni mentünk. A sziget jellegzetes állatfajai közé tartozik a Comperiát hajkurászó növényfotós mellett a hatalmas teleobjektívvel flangáló nyugat-európai madárfotós is, melynek különös ismertetőjegye még a kocsiban unott arccal a körmét reszelgető, esetleg a közelben egykedvűen sétálgató feleség. Ezek a sajátos élőlények nagy példányszámban fordultak elő a szállásunkhoz közeli tengerparti csatorna mentén, ahol körülbelül 5 km/óra sebességgel fel-alá furikáztak autójukkal a csatorna melletti aszfaltúton, az ablakon kidugott optikával a madarakra lesve. Pár órára mi is csatlakoztunk ehhez a furcsa menethez, egészen szürreális élmény volt. Bár a flamingók, csérek, gulipánok, gólyatöcsök és gázlómadarak serege nagyszerű látványt nyújtott, azt hiszem, én mégis maradok a botanikánál.
1. Kinyílt a Cicendia filiformis.
2. Tengerparti látkép Limonium sinuatummal.
3. Az Ononis viscosa nagy területen elterjedt a Mediterráneumban.
4. Anacamptis sancta a rekkenő hőségben, az olajfák alatt.
5. Ez is Ophrys homeri lehet.
6. Az Ophrys minutula feltűnően apró virágú scolopaxoid bangó.
7. Búbos pacsirtát nem akartam fotózni, de ha egyszer leszállt az orrom előtt egy kóróra, muszáj volt.
8. Unatkozó gólyatöcsök.
9. A pajzsos cankót madarászati tudás csaknem teljes hiányában nem sikerült a helyszínen megismerni.
10. Rendkívül izgága volt a kis csér
11 ... és a küszvágó csér, de valahogy sikerült lekapni őket.
12-13. A tengerparti mocsarak lakója a nálunk dísznövényként ismert Iris orientalis. Háttérben az Olimposz kopár csúcsa.
14. A kőrisek egyik mediterrán képviselője a Fraxinus angustifolia.
RE: Leszbosz 2019 május
- Külföldi kirándulások, túrabeszámolók 11.08.2019. 01:57- brentakurdvium • | 3.508 Hozzászólás
Az utolsó előtti napunkon a változatosság kedvéért az Olimposz hegyet irányoztuk be, immáron harmadszor. Ezúttal a tetejét céloztuk meg, melynek kopár mészkősziklái a sziget távolabbi pontjairól is könnyen felismerhetők. A csúcstámadás azonban elmaradt, mivel ott katonai objektum található - nem hiába, az igen közeli Törökországgal a jószomszédi viszony kialakítása még várat magára. A sziklák aljában órákig elbogarásztuk a gyér, de annál érdekesebb növényzetet, amilyennel máshol még nem találkoztunk a szigeten.
Az este tartogatott némi nem várt izgalmakat. Egy különösebb érdekességekkel nem szolgáló megállónál, egy olajfaliget szélén találtam egy bokrot, amin nagyméretű, hüvelyes termések lógtak. Egyet átnyújtottam Papinhónak, “Hoztam neked valamit!” felkiáltással, majd épp beszállni készültem az autóba, amikor azt hallottam a hátam mögül, hogy “Hmmm, egész jó íze van!”. Hazaérve aztán gyorsan kiderült, hogy útitársamnak a mérgező Anagyris foetidát sikerült elfogyasztania, így az est további részében azt kutattuk az interneten, hogy vajon milyen tüneteket okoz és milyen mennyiségben. Bár az nem hangzott annyira jól, hogy a növény legtöbb méreganyagot tartalmó része a mag, és hányást, hasmenést, szívritmuszavarokat, súlyos esetben halált okozhat, úgy döntöttünk, hogy egyetlen magtól olyan nagy baj nem lehet, és a kórház helyett inkább pizzázni mentünk. Aznap este kissé nyugtalanul aludtam, időnként a biztonság kedvéért lecsekkoltam, lélegzik-e még (a francnak van kedve otthon magyarázkodni, miért dobta fel a talpát a kirándulótársam), de Papinho másnap kicsattanó egészségben ébredt.
1. Az Olimposz tetejének szikláin virágzott a fehér leplű Gagea graeca.
2-3. Az Astragalus angustifolius levelének gerince rendkívül szúrós tövisben végződik.
4. A Microsciadium minutum igen apró ernyős, nemzetségének egyetlen képviselője.
5. A Bupleurum trichopodum sem túl nagy, kivéve ha a lábánál lévő Valantiához viszonyítjuk.
6. Az Arum rupicola Görögországban (és Európában) egyedül Leszboszon fordul elő.
7. A sziget egyetlen kockásliliom faja a Fritillaria pontica.
8. A dekoratív Aubrieta deltoidea számos díszfaj őse.
9. A mészkősziklák nagy termetű kutyateje az Euphorbia rigida.
10. Az Anemone pavonina virágai lehetnek tűzpirosak vagy mályvaszínűek is.
11. A délkelet-ázsiai eredetű Melia azedarachot díszfaként ültetik.
12. Mindenütt gyakoriak a Spartium junceum messziről sárgálló bokrai.
13. A frigána jellegzetes cserjéje az Anthyllis hermanniae.
RE: Leszbosz 2019 május
- Külföldi kirándulások, túrabeszámolók 11.08.2019. 02:06- brentakurdvium • | 3.508 Hozzászólás
Az utolsó napon ismét hódoltunk egy kicsit Papinho ókori építészeti emlékek iránti érdeklődésének, és megtekintettük a sziget római kori vízvezetékét. Valóban impozáns építmény, sajnos eléggé omladozóban, a hídhoz hasonlóan meglehetősen eldugott helyen, mely turistákat rajtunk kívül nyomokban sem tartalmazott.
Délután a sziget keleti oldalán húzódó félsziget déli csücskében kószáltunk, a repülőtér közelében. Keresgettünk mindenféle Cephalanthera epipactoidest, meg Serapiasokat, sikertelenül, aztán valahogyan a strandon kötöttünk ki a kutya melegben. Azért hazarepülés előtt felmentünk egy végtelennek tűnő földúton egy elhagyott kis hegyi ortodox kápolnához. Természetesen nem imádkozni, hanem azért, mert itt nő három különféle Epipactis, valamint a gérbics piros színváltozata, ami Papinhónak valamiféle hangyája lett az út során (körülbelül úgy, mint nekem a Cicendia). Az Epipactisokat gyorsan megtaláltunk, persze eszükben sem volt május közepén virágozni, még a legkorábbi E. turcicának sem. Némi keresgélés után előkerült néhány szép Limodorum abortivum var. rubra, társam nagy örömére. A gérbicsfotózás után pedig sietnünk kellett a reptérre, mert ki tudja, mikor indult volna a következő járat hazafelé, és borzalmas lett volna, ha még néhány napig ott kényszerültünk volna frappézgatni egy kávézó előtt, az olajfaligeteket bámulva.
1-2. Elég fura szerzet a Ptilostemon chamapeuce vastag, fás szárú bokraival, szálas leveleivel és aszatszerű virágzataival.
3. Útszélek, száraz gyepek gyakori növénye a Notobasis syriaca.
4. A Dracunculus vulgarist sok helyen láttuk, de rejtélyes oknál fogva sehol sem volt kinyílva a virága.
5. Lucernából is van több méteres bokor, méghozzá a Medicago arborea.
6. A Crucianella angustifoliát egy darabig “valami fűnek” néztem, amíg egyszer le nem hajoltam hozzá.
7. A Cynosurus echinatus ellenben tényleg egy fű.
8. Elképesztő mennyiségben nőtt a szigeten a Limodorum abortivum,
9-10. ... piros színváltozatával (var. rubra) viszont csak egy helyen találkoztunk.
RE: Leszbosz 2019 május
- Külföldi kirándulások, túrabeszámolók 11.08.2019. 09:43- Lila Pereszke • | 18.445 Hozzászólás
RE: Leszbosz 2019 május
- Külföldi kirándulások, túrabeszámolók 11.08.2019. 14:05- Mike • | 351 Hozzászólás
Tényleg remek, némely helyszínen újra ott érezem magam, főképp abban a csoda gesztenyeligetben - ha remetének szegődnék, biztos ott tenném. Úgy látom minden ritkaságot megtaláltatok, a C. epipactoidesért egy kisujjat is adnék (persze nem a sajátomat). Rossz éve lehetett a H.caprinumnak, ha nem futottatok rá.
RE: Leszbosz 2019 május
- Külföldi kirándulások, túrabeszámolók 02.03.2020. 20:39- Papinho • | 2.958 Hozzászólás
Néhány növény ami helyhiány miatt kimaradt a beszámolóból, de nekem nagy élményt jelentett:
1. Securigera parviflora, itthoni tarkakoronafürtünk közeli rokona.
2. Lamium moschatum a patakparti magaskórósban nőtt, érdekessé a felső leveleit tarkító fehér folt tette.
3. Habár teljesen kinyílt virágút nem sikerült látnunk, ez a példány már kezdett nyiladozni (Dracunculus vulgaris).
4. Az Urtica piluliferaval korábbi útjaink során is gyakran találkoztunk. Ugyanúgy csíp, mint itthoni testvérei.
5. A Gérbicsek piros változata mellett a fehéret is sikerült megtalálni (Limodorum abortivum var. album).
6. Bolondító beléndekünk párjára egy templom kertjében leltünk rá (Hyoscyamus albus).
7. Durdafűfélékkel is találkoztunk, ez a faj meglepő sűrűséggel fordult elő egy kiszáradt pocsolyában (Isoetes histrix).
RE: Leszbosz 2019 május
- Külföldi kirándulások, túrabeszámolók 02.03.2020. 20:50- Papinho • | 2.958 Hozzászólás
Tájak és egyéb érdekességek:
1. Orchidea pusztító vadállat.
2. Az Olimposz csúcsa, a sziklás rész alja különösen gazdag volt érdekes növényekben.
3. A H. comperianum néhol az országút mellett nőtt.
4. Helyi kecskepásztor egy termetes keleti platán tövében.
5. Kacsavadászat közben ludakat is láttunk (Bütykös ásólúd).
6. Ez a pipacsmező nem botanászó embereket is megállásra késztetett.
7. Leszboszon található Európa legnagyobb olajfa állománya. Bármerre is jártunk, a hegyoldalakat mindenütt olajfák borították.
8. A középkori híd, amelyért annyit kellett gyalogolnunk. Cserébe viszont út közben sok érdekes növényt láttunk.
9. Az utolsó napon látott római kori vízvezeték.
10. Reggeli életkép a kikötőben. Macskák csapatai türelmesen várják a halászok által kidobált selejtes halakat.
11. Az egyik frappézós helyünk. Kortyolgatása közben még a nagy meleget is könnyebb volt elviselni.
Wir brauchen Deine Hilfe!
|
Wir hoffen, dass dir unser Forum gefällt und du dich hier genauso wohlfühlst wie wir. Wenn du uns bei der Erhaltung des Forums unterstützen möchtest, kannst du mit Hilfe einer kleinen Spende dazu beitragen, den weiteren Betrieb zu finanzieren. Deine Spende hilft! Spendenziel: 150€
13%
|
Látogatók
0 Fórumtag és 138 Vendég online |
Fórum statisztikák
A fórumon 17425
topik
és
72955
hozzászólás van.
Rekord látogatottság: 469 Felhasználó (22.11.2024. 00:15). |