Idénre tervezett kirándulásaink elmaradtak a tavasszal kiterebélyesedő koronavírus járvány miatt, így július elején, amikor a határok ismét nyitottabbá váltak, Brentával kárpótoltuk magunkat egy párnapos kirándulással az Alpokban, ahol elsődleges célunk, az eddig még nem látott havasikosborok felkeresése volt. Kis beszámolónkhoz pár fotót is feltettem az egyszerűbb fajokról és a szép tájról, de az érdekesebb fajok képeit (kakastaréjok, gombafüvek, kőtörőfüvek, stb.) majd Brenta fogja prezentálni.

Első nap: Dél felé érkeztünk az első úti célunkhoz, Prabichl felvonóállomásához, ahol a legnagyobb meglepetésünkre nem járt a felvonó. Hamar kiderült aztán, hogy az üzemszünetet nem a vírus terjedésében kellett keresni, hanem az én elégtelen otthoni felkészülésem volt a probléma oka, hiszen a felvonó a nyári szezonban egyáltalán nem üzemelt.

Az előttünk emelkedő hegyoldalnak így gyalog vágtunk neki. A kezdeti szakaszon több helyen nagy mennyiségben elénk került az otthon oly ritka Lysimachia nemorum, ill. az erdők alját helyenként tömegesen borították a Blechnum spicant seregei. Izzasztó felfelé haladtunkat sorra színesítették az errefelé gyakori orchideák, mint pl. D. fuchsii, N. ovata, N. nidus-avis, E. helleborine, E. atrorubens, D. viride és a G. conopsea. Egy közel száz méteres szakaszon C. trifida-k uralták a terepet az erdő aljnövényzetében, aprócska virágzatuk mindenütt látható volt, bármerre is néztünk.

Több órás kapaszkodás után végül felértünk a havasi legelőre, ahol már akadály nélkül láthattuk a környéken gyülekező esőfelhőket. Itt elkezdtük keresgetni a nigritellákat, de először csak a szokásos növények kerültek a szemünk elé, mint például az Armeria alpina és a Crepis aurea. A különböző Pedicularis és Androsace félék közé Brenta hamarosan letelepedett és nagy szorgalommal kezdett bele határozásukba.

Aztán egyszer csak előbújt az első havasikosbor is, melyet egyre nagyobb számban követtek a társai. Végül a hegyoldalban több helyen is felleltük a Nigritella bicolor-t, ezt a 2010-ben leírt fajt. A hegyen a növények mellet láthattunk még, zergéket, köszáli kecskéket, sőt egy helyen még egy szirti sas is felénk repült amint a havasi csókák próbálták elkergetni a területükről. Egy meredek oldalban a Stachys alpina-ba is belefutottunk, mellyel való ismerkedésem nekem már régi vágyam volt.

Közben szinte minden oldalról esőfüggönyt eregető felhők vettek körül bennünket, így a nagy nehezen megtalált nigritellákat hátrahagyva csak leindultunk a hegyről és jó szerencsénknek köszönhetően csak az utolsó pár száz méteren ért utol bennünket egy kiadós zivatar.

1. Kilátás a nigritellák lelőhelyéről. Háttérben felvonós hegyünk, a Polster.
2. A berki lizinka több helyen is szegélyezte az ösvényünket.
3. Az itthon oly ritka bordapáfrány helyenként egyeduralkodó volt az erdő aljnövényzetében.
4. Sempervivum montanum.
5. Apró piros pontokként világítottak a gyepben a havasikosborok, Nigritella bicolor.
6. Nedvesebb hegyoldalban lapult meg a Stachys alpina. Manapság már csak a Mecsekben lehet vele összefutni itthon.
7. A Crepis aurea is közönséges növény volt.
8. Virágcsokor egy alpesi vendéglő teraszán. Még orchideát is látni közöttük, pedig az Ausztriában is védett.

Második nap: Ma a Schafbergre indultunk, ahol az irodalom szerint a Nigritella stiriaca a legnagyobb számban lelhető fel. Itt jobb évben 2-300 virágzó tövet lehet látni, ami kiemelkedő szám a többi lelőhelyhez képest, ahol 2-10 tőben határozták meg a növények számát. A hegy amúgy népszerű kirándulóhely, melynek a tetején pompás étterem várja a hegyi vasúttal felérkező látogatókat. A lelőhely is egyértelműen le volt írva, így megfelelő magabiztossággal indultunk megkeresni a növényeket, annak ellenére, hogy Tororoék tavaly egy darabot sem láttak. Az biztosan rossz év volt, bezzeg az idei, majd nem győzünk válogatni a szebbnél szebb példányokban.

A fél utat vonattal tettük meg mi is, majd a sűrű ködben elindultunk az irodalomban jelzett helyek felé. Láttunk is rengeteg turistát, valamint számos tehenet és zergét, de a virágunk csak nem akart előkerülni. A meredek hegyoldalon fel-le mászkáltunk a nedves időben, ráadásul a kilátás hiányában abban sem voltunk biztosak, hogy a megfelelő helyen vagyunk. Aztán a szöszmötölős haladás ellenére pár óra múlva felértünk a hegytetőre, ahol a túloldali szakadék végleg megálljt parancsolt.

Innen, az éttermeket és a vasút állomást elkerülve visszafelé indultunk, egyre kisebb reményt adva magunknak a növény megtalálására. Aztán ahogy az idő kiderült, a szerencse is ránk vetette a tekintetét egy olyan helyen, amit felfelé már alaposan átnéztünk. Brenta megtalálta a fűből kiágaskodó Nigritella stiriacat. Egyértelműen az volt, fehéres végű lepel leveleit nem lehetett mással összekeverni. Azt se bántuk, hogy egész nap ezt az egy szem példányt láttuk, roppant elégedettek voltunk a találattal.

Az időközben végleg megjavult időben aztán megint elkezdtük vizslatni a különböző Pedicularisokat, és a hegy nigritellán kívüli egyéb növényeit. Előkerült még két tő bimbós T. globosa is, melyet eddig hiába keresgettünk más helyeken. Az állatok közül volt itt is zerge, mormota, valamint a szépséges apolló lepkék is jelentős számban repkedtek a sziklás domboldalak felett. Délután még újabb nigritellák reményében elkirándultunk a szomszédos hegyre is, ahol természetesen csak újabb teheneket sikerült találni. Hiába, nehéz a nigritella vadászok élete. Innen késő estére gyalogoltunk le a tóparti városkában hagyott kocsinkhoz.

1. A délelőtti sűrű ködfelhő délutánra teljesen eltűnt, láthatóvá téve szorgalmasan keresett növényünket.
2. Coeloglossum viride minden havasi legelőn elég gyakorinak volt mondható.
3. A nagy keresgélésben még Neotinea ustulatak is a szemünk elé kerültek.
4. Egy kíváncsi zerge.
5. Nigritella stiriaca, utunk fő célja. Még szerencse, hogy legalább egyet sikerült találni.
6. Apolló lepke, a havasok egyik ékköve. Ezen a hegyen szerencsére elég sok volt belőlük.
7. Cystopteris alpina is úton-útfélen elénk került a magasabban lévő helyeken.
8. Mai második hegyünkön nigritellát ugyan nem leltünk, de a tehenek mellett ez a csokor Aster alpina vigasztalt bennünket.

Harmadik nap: Szokásos reggeli előtti sétámon furcsa nadálytőre bukkantam, így Brentát is sikerült elcsalni a napi kirándulás előtti terület bejárásra. Az itthon egykor termesztett, Symphytum asperum tövei nőttek a kis kastély felé vezető járda mentén. Innen mai célunkhoz, Tauplitzalm-hoz indultunk, ahol pont kilenc évvel ezelőtt már jártunk együtt. Akkor a N. archiducis-joannist kerestük meg a Lawinensteinen. Most Tororo útmutatása alapján Tauplitzalm egy másik hegyére készültünk, a majd kétezer méter magas Trawengre.

Ez is népszerű kiránduló hely volt, túllegeltetett havasi rétekkel, völgy aljában kiépített széles sétáló utakkal, valamint lépten-nyomon található, hideg sört kínáló vendéglőkkel. Érdekes módon az első nigritella (bicolor) már a sűrű turista forgalmat bonyolító völgyi főút mellet is előkerült, reményt adva nekünk arra, hogy ma nagyobb darabszámban fogjuk látni őket. Reményünk nem is volt hiába való, Tororo útmutatásainak (ezúton is köszönet érte) megfelelően a meredek turistaúton először a N. bicolorok kisebb-nagyobb csapatai jelentek meg, majd a csúcs közelében pár tő N. archiducis-joannis is előkerült.

A jelentős kapaszkodó ellenére meglepően sokan voltak a csúcson, mely közvetlen közelében voltak a legjobb nigritellás helyek. Szintén nagy számban bogarásztak itt a füves sziklák között az örvös rigók is. A felvezető úton nagyon gyakori volt a Viola biflora, mely apró sárga virágaival sok helyen színesítette a fehér mészkősziklákat. A páfrányok közül az itt közönségesnek mondható Cystopteris alpina keltette fel a figyelmünket a mindenhol fellehető kőtörőfüvek mellett.

A csúcstól tovább indulva Tororo jelzésének megfelelően a gerincről történő lefordulásnál előkerült a harmadik látni kívánt havasikosborunk is, a N. widderi. Nem volt belőlük sok, de ennyinek is örültünk. Lefelé még több helyen megálltunk, reményt keltő idősebb fenyveseknél, hátha belefutunk néhány szál goodyera-ba vagy Neottia cordata-ba, de a szokásos, ide jellemző orchideákon kívül csak két tő virágzó Ophrys insectifera-hoz lett szerencsénk. Erre a hegyre igazán nem lehetett panaszunk, hiszen szép napos időben szemlélhettük meg a hegy pompás virágait.

1. Meszes helyeken a Rhododendron hirsutum bokrai terpeszkedtek. Háttérben mai hegyünk, a Traweng.
2. Gentiana clusii-k néhol több négyzetméteres területet borítottak.
3. Viola biflora, itthon hiába kerestem a bükki Leány-völgyben, itt helyenként tömeges volt.
4. Nigritella archiducis-joannis, melyhez kilenc éve már volt szerencsénk a szomszéd hegyen.
5. Örvös rigó, revírje egybe esett a nigritelláink helyével.
6. Kövek közül előre törő Saxifraga aizoides.
7. Nigritella widderi, harmadik havasikosborunk.
8. A Trawengről észak felé szép kilátásunk volt a Totes Gebirge-re (Halott-hegyek), mely nem véletlenül kaphatta a nevét, hiszen nem sok élet látszott rajta.
9. A sziklás terepet sok helyen díszítette a Myosotis alpestris kisebb-nagyobb csokra.
10. Silene acaulis kisebb-nagyobb párnácskái már messziről látszottak.
11. Kőedényből kinövő Gentiana, talán az orbicularis.
12. Kilátás a Tauplitzalm fennsíkjáról.

Negyedik nap: Az első három napot az Északi-Mészkőalpokban töltöttük, így egy kis változatosságra vágyva, hazafelé megálltunk az Alpok központi, szilikát tartalmú vonulatánál, pontosabban a Sölkpass-nál. Idefelé vezető utunkon, egy korosabb fenyvesnél megállva páfrányokkal gazdagon nőtt erdőben barangoltunk, ahol hamarosan elő is került egy-két tő C. trifida és a már három napja keresgetett L. cordata is.

A hágóban a kilátás kiváló volt, de a mészkő vidékekhez képest jóval szerényebb növényvilággal rendelkezett. Azért megtalálható volt itt jó néhány meszes növény szilikátos párja, így például a mészkővidék Gentiana clusii-ja helyett itt a G. acaulis színesítette a gyepet. Az Alpokban mindenütt látható Rhododendronok közül itt a R. ferrugineumot láttuk a meszes R. hirsutum helyett. Innen még itt-ott megállva, hazafelé vettük az utunkat, tarisznyánkban a három eddig nem látott havasikosbor fajjal.

1. Reggeli látkép a szállásunkról.
2. Feketedő fűz (Salix myrsinifolia) gyakori volt a szállásunk melletti patakparton, itthon már talán csak Sopron mellett van meg.
3. Gentiana acaulis a szilikát hegyek tárnicsa. Leginkább zöld belső lepelfoltja különbözteti meg a G. clusii-tól.
4. Gentiana punctata, sajnos csak ezt az egy példányt sikerült meglelni.
5. Gyakori volt viszont az Ajuga pyramidalis.
6. A szilikátos rhododendron, a R. ferrugineum.
7. Soldanella alpina a hófoltok elolvadását követően szeret kibújni.
8. Mindenfelé láttunk teheneket, még ott is, ahol nem kellett volna. Kocsink épségének érdekében erről a helyről hamar távoztunk.

Köszönet a nagyon olvasmányos beszámolóért és az irigylésreméltó képek megosztásáért!

Ezért is nagy köszönet jár!