Március közepén Papinho kollégával eltöltöttünk egy hetet Dél-Spanyolország kies vidékein, hogy a végére meglehetősen zordra fordult telet kipihenjük, és ismerkedjünk egy keveset az ibériai flórával. Az időpont családi és munkahelyi okok miatt elég koraira sikerült, aminek eredményeképpen néhány hőn áhított fajt nem sikerült virágzásban elcsípni, valamint az időjárás sem igazán kímélt bennünket. Ettől függetlenül rengeteg érdekességet láttunk, ebből következik némi ízelítő.

Mivel kora délután délben érkeztem Alicantéba Svédországból, Papinho gépe pedig csak késő este jött Budapestről, pár órát kószáltam a közelben elterülő Santa Pola-i sós mocsarak környékén. A hely elsősorban gazdag madárvilágáról ismert, gyakori itt többek között a gulipán, a gólyatöcs és a flamingó. Felbukkant azért pár érdekesebb növény is a tengerparti homokdűnék közt, mint például a hazai egynyári cicó megbokrosodott rokona, a Thymelaea hirsuta, vagy a Lycium intricatum.


1. A Thymelaea hirsuta sokfelé gyakori volt utunk során.
2. A Lycium intricatum két méter magasra is megnövő, szúrós cserje.
3. A tengerparti sós mocsarak jellemző madara a gulipán ...
4. ... és a gólyatöcs.
5. A vékonycsőrű sirály Európában a Földközi-tenger környékén fordul elő.

Az első napon korán indultunk, mivel szállásunk a Malaga tartományban levő Marbella városában volt, és útközben jó néhány látnivaló volt betervezve.

A főútról letérve, egy mellékút mentén sikerült az autóból kiszúrni a szádorok rokonságába tartozó, libatopféléken élősködő Cistanche phelypaea messziről sárgálló töveit. Első igazi állomásunk azonban a Tabernas sivataga volt, ahol még szép napos időnk volt, csak a viharos szél nehezítette a fotózást némiképp. A Tabernas elsősorban arról híres, hogy az észak-amerikai félsivatagos területekhez való hasonlósága miatt számos spagetti westernt forgattak itt (például az Egy maroknyi dollárért vagy A Jó, a Rossz és a Csúf). Minket azonban most Clint Eastwood kevéssé érdekelt, inkább megkerestük az Ibériai-félsziget számos Linaria fajának egyikét, az Almería tartományban endemikus Linaria nigricanst. Ezt a kis területen előforduló növényt a gomba módjára szaporodó üvegházak veszélyeztetik (érdemes megnézni őket műholdfelvételen, hatalmas területeket borítanak Almería környékén).

Következő megállónk a Sierra Nevadában, 2100 méter magasan volt, ahol a pólót kabátra és sapkára cserélve, hóesésben keresgettünk a Crocus nevadensist. Meg is találtuk, bár a zord időben sajnos nem nyíltak ki teljesen. Késő este érkeztünk a tengerparti Marbellába, ami az elkövetkező négy napon kirándulásaink kiindulópontja volt.


1-2. A Cistanche phelypaea Európában csak az Ibériai-félsziget déli részén és Krétán fordul elő.
3. Az Ecballium elaterium (uborkás magrugó) hazánkban ritka, adventív növény.
4-5. Az üvegházak terjeszkedése miatt veszélyeztetett a Linaria nigricans.
6. A Tabernas sivataga,
7. ... valamint egy lakója, az Empusa pennata nevű imádkozó sáska.
8.További lakók a spanyol kőszáli kecskék.
9. A Crocus nevadensis februártól virágzik Délkelet-Spanyolország hegységeiben.
10. A Sierra Nevada magasabb területeit még hó fedte.
11. A hunyorok nemzetségének egyetlen tagja errefelé a Helleborus foetidus.
12. A Moricandia moricandioides az Ibériai-félsziget rengeteg endemizmusának egyike.

Másnap egy közeli, ritkás tengerparti fenyvesben kezdtük a napot, és rögtön előkerült az orchideák közül a Gennaria diphylla és az Ophrys tenthredinifera. Az aljnövényzetben megtaláltuk többek között az Astragalus lusitanicus méteres példányait, az Arisarum vulgarét és a Cistus salviifoliust.

Utunkat Benalmadena mellett, a Sierra de Mijas hegység lábánál folytattuk, ahol először, de nem utoljára kerestük hiába az Ophrys atlantica nevű ritka bangót, egyik fő célpontunkat. Számos páfrányt találtunk, melyekre nagyon készültünk - a nyíltabb, napfényesebb sziklákon gyakori volt a Cheilanthes acrostica és a Cosentinia vellea, egy árnyékos mélyedésben pedig Asplenium petrarchae és Pleurosorus hispanicus bújt meg. További orchideákkal is gyarapodott a listánk az Ophrys speculum, Ophrys scolopax és Anacamptis collina személyében. Az út mentén Cistusok és Asphodelusok virágoztak, utóbbiak nem kevés fejfájást okozva a határozási próbálkozásoknál.

A gazdag zsákmánnyal hazatérve örömünket a meteorológusoknak sikerült némileg beárnyékolni, akiknek volt képük többnapos esőzést jósolni másnaptól az egész régióra.


1. Az Astragalus lusitanicus nemzetségének impozáns képviselője.
2. Ritka orchidea a nyugati Mediterráneumban a Gennaria diphylla.
3. Az Ophrys tenthredinifera már jóval gyakoribb, szinte minden alkalmas élőhelyen belebotlottunk.
4. A számos látott szuhar egyike a Cistus salviifolius.
5. Az aljnövényzetben bújt meg az Arisarum vulgare.
6. A hazai cselling rokona a Cosentinia vellea.
7. Napsütötte sziklákon gyakori volt a Cheilanthes acrostica.
8. Az Asplenium petrarchae inkább az árnyékos sziklahasadékokat kedveli.
9. Spanyolország déli részén sokfelé előfordul az Ophrys speculum.
10. Ez lehetne mondjuk Asphodelus cerasiferus...
11. Korán virágzó, viszonylag gyakori orchidea az Anacamptis collina.

A következő napot a Los Alcornocales Nemzeti Parkban töltöttük, ami egy hatalmas, főként paratölgy-erdőkkel borított terület Cadíz és Malaga tartományok határán. A klíma itt az óceán közelsége és egyéb faktorok miatt igen esős, helyenként csaknem 1500 mm csapadék esik évente. Ezt aznap személyesen is megtapasztalhattuk.

Egy Európában rendkívül ritka, csak itt előforduló páfrányt, a Psilotum nudumot keresgéltük a szakadó esőben, többször nekifutva, majd visszamenekülve az autóba. Persze, nem lett meg. Voltaképpen nehéz megmagyarázni, miért is kellett nekünk a pontos hely ismerete nélkül, a legkülönbözőbb szúrós, tövises cserjék között csörtetve, bőrig ázva kajtani azt a leginkább kiszáradt áfonyabokorra hasonlító vackot. Csakazértis... A rovaremésztő Drosophyllum lusitanicum méretes példányai kárpótoltak némelyest a kudarcért.

Pár kellemes, mérsékelten nedves órát még eltöltöttünk egy csodaszép folyóvölgyben, és végül csak kipipálhattuk a Davallia canariensist és az Asplenium billottiit a térségben előforduló számos páfrányfaj közül. Gibraltár sziklájának megcsodálása után aztán hazafelé indultunk.


1. A dél-afrikai származású Solanum linnaeanum azok közé a cserjék közé tartozik, amelyekbe nem lehet jó arccal előre beleesni.
2. Apró, főként nyugat-európai elterjedésű gyomnövény a Stachys arvensis.
3. Los Alcornocales-i látkép.
4-5. A Drosophyllum lusitanicum jóval termetesebb növény, mint az aprócska Drosera fajok.
6. A hazai szárnyasrekettye termetes rokona a Pterospartum tridentatum.
7. Eső, sziklák, szúrós bokrok és meghámozott paratölgyek - ez a Los Alcornocales.
6. Utólag egész festői látvány...
7. A Davallia canariensis előszeretettel nő a paratölgyek törzsén.
8. Ezen a klímán az Asplenium billotii is remekül érzi magát.
9. Erős a gyanúm, hogy ez a májmoha a ritka Pallavicinia lyellii.
10. A számos mediterrán farkasalma faj egyike az Aristolochia paucinervis.
11. A pásztorgém kedveli a lábasjószágot.
12. Gibraltár sziklája.
13. A nap végére az Ophrys luteát is felírhattuk a látott orchideák listájára.

A negyedik napon hasonlóan esős és hideg volt, de a korábbiakból tanulva inkább hagytuk a dzsungelharcot, és nem merészkedtünk túl messze az autótól. A festői Ronda városa felé vettük az irányt, ahol újdonsült kedvenceim egyikébe, a Linaria amethysteába botlottunk, valamint néhány érdekesebb bangóba az Ophrys fusca alakkörből. Korábbi szicíliai tapasztalataim alapján nem sok reményt fűztem ehhez a taxonómiailag igen bonyolult társasághoz, de Papinho megpróbált meggyőzni, hogy itt csak néhány egymástól jól elválasztható faj(?) fordul elő. Nem tudom, hányadik “átmeneti alak” után adtam fel végleg, Papinho azonban még az utolsó napon is lelkesen hajolgatott le hozzájuk, hogy ez majd biztosan egy tiszta lupercalis lesz...

Rondától a hegyekben fekvő Grazalema városkája felé vettük az irányt, de előbb még felkerestük az Orchis olbiensis élőhelyét, ahol keselyűk köröztek a fejünk felett. Egy nedves rétről előkerült néhány dekoratív nárcisz - ez is egy balhés társaság errefelé, több, további vizsgálatra szoruló, nehezen határozható taxonnal. A nap végén egy Grazalema melletti sziklás helyen keresgéltük az Európában kizárólag Andalúziában elforduló Pleurosorus hispanicust.


1. Az Iris planifolia télen virágzó nőszirom, a kávézó mellett nőtt, ahol aznapi koffeinadagunkat vettük magunkhoz.
2. A Fora Ibericában szereplő 54 Linaria faj egyike, a Linaria amethystea.
3. Ronda városa egy ronda nagy sziklára épült.
4. Erre szemrebbenés nélkül ráírtam, hogy Ophrys bilunulata.
5. A fakókeselyűnek szép állománya él itt a hegyekben.
6. Az Orchis mascula csoport tagja az Orchis olbiensis.
7. Lassan virágzásnak indult a Ranunculus spicatus.
8-9. Hosszas elmélkedés és többszöri nekifutás után ezeket Narcissus jonquillának tartom.
10. A Narcissus papyraceus határozásával jóval könnyebb volt boldogulni.
11. Grazalemában elég vacak idő uralkodott.
12. A meszes sziklák hasadékaiban előkerült néhány tő Pleurosorus hispanicus.

A környéken töltött utolsó napunkat a hiányosságok pótlásával, elsősorban az Ophrys atlantica felkutatásával töltöttük. Kuttatuk is, ahol értük, de hiába, nyomát sem láttuk. Valószínűleg korán voltunk még, de ezen túl is feltűnő volt az orchideák kis száma az olvasott leírásokhoz képest. Rossz évük lehetett az idén. Számos helyet végigjártunk, mire nagy nehezen találtunk pár példányt az agárkosbor rokonsági körébe tartozó Anacamptis champagneuxiiból és az Ophrys dyrisből. Egy-egy érdekesség azért minden megállónál előkerült, nem maradtunk mindennapi határozni- és fotóznivaló nélkül.


1. A Gennaria diphylla ezen a napon is felbukkant.
2. A Linaria saturejoides megtalálása után már csak 51 faj maradt a nemzetségből a félszigeten, amit még nem láttunk.
3. A korán virágzó levendulák egyike a Lavandula multifida.
4. Alkalmas élőhelyen itt nem ritkaság a nálunk extrém ritka Anogramma leptophylla.
5. Kúszó, örökzöld növény az Aristolochia baetica.
6. A Mediterráneumban elterjedt és gyakori a Levendula stoechas.
7. A szellőrózsák helyi képviselője az Anemone palmata.
8-9. Itt látható az összes általunk talált Anacamptis champagneuxii.
10. Az Ophrys dyris jellegzetessége a mézajak tövén az árkoltság hiánya.
11. A mi szarvasbangók kiköpött mása az Ophrys scolopax.
12-13. A görbe lepelcső arra enged következtetni, hogy ez az apróság a Narcissus gaditanus.

Másnap reggel elbúcsúztunk Marbellától, és megkezdük visszautunkat Alicante irányába. Első megállónk Nerja felett, a Sierra de Almijara hegységben volt, ahol ezúttal a Neotinea maculatát kerestük eredménytelenül. A kudarc ellenére a gyönyörű, reggeli fények a hegyoldalban, valamint a számos ismerős és ismeretlen növény feldobta a hangulatunkat. A meredek hegyoldalban Orchis anthropophorum tömegei virágoztak a Cistus albidus, Lavandula dentata és Juniperus oxycedrus bokrai között.

Tettünk még egy rövid megállót a sziklás tengerparton, ahol szintén eddig nem látott fajok kerültek elő a sziklafalakról a reggeli kávé mellé, majd következett a nap fő attrakciója a Spanyolország délkeleti csücskében elterülő Cabo da Gata. Ez Európa legszárazabb területeinek egyike, teljesen egyedülálló geológiai adottságokkal és flórával. Itt két különleges növényt szerettünk volna elsősorban megnézni, melyeknek főként Afrika sivatagos részén élnek rokonaik. Az egyik a kikericsekre hasonlító Androcymbium europaeum, a másik selyemkórófélék családjába tartozó, kaktuszszerű Caralluma europaea. Előbbi már elvirágzott, utóbbinak nyomát sem láttuk. Sebaj, a hely gyönyörű, mindenkinek ajánlható, aki arra jár, esni szinte biztosan nem fog, érdekes növények pedig bőven vannak, még ha a legnagyobb ritkaságokat nem is találja az ember.


1. A Sierra de Almijara erdős-bokros hegyoldalain virágzott a Lavandula dentata,
2. ... az Orchis anthropophorum,
3. ... a Cistus albidus,
4. ... az Aphyllanthes monspeliensis
5. ... és a Helichrysum stoechas.
6. A tengerparti sziklafalakon nőtt a Sarcocapnos enneaphylla
7. ... és a Chaenorhinum villosum.
8. Pazar látkép a tengerpartról.
9-10. A Cistus clusii bokrainak tövében találtuk a parazita Cytinus hypocistist.
11. Az Androcymbium europaeum nem bírta kivárni jöttünket a virágzással.
12. Ez itt az Asphodelus tenuifolius. Esetleg az A. fistulosus. Vagy mégiscsak a tenuifolius...
13. Az egész Mediterránumban elterjedt a Neatostema apulum.
14. Vállalkozó kedvűek salátaként fogyaszthatják a Mesembryanthemum crystallinum leveleit.
15. A Cabo da Gata területének endemizmusai közé tartozik az Antirrhinum charidemi.
16. Kilátás a Cabo da Gata tengerparti szirtjeiről.
17. Sziklás tengerparti élőhelyek jellemző lakója a Pallenis maritima.
18.A jácintfélék családjába tartozik a Dipcadi serotinum.

Az utolsó napon Alicantétól északra, Marina Alta régióban kalandoztunk. Ezen a hegyes-völgyes, keskeny, kanyargós utakkal szabdalt, olajfaligetekkel és szőlészetekkel tarkított vidéken eredtünk a forrásfodorka (Asplenium fontanum) nyomába, melynek utolsó példányait Magyarországon valami marhabarom néhány éve kiásta. Irodalmi adatok alapján elég gyakorinak tűnt a páfrány ezen a területen. Egy alkalmasnak látszó, északi kitettségű, sziklás hegyoldalban meg is találtuk, méghozzá nagy tömegben, hatalmas példányokkal. Ráadásnak tele volt szórva az oldal Orchis olbiensissel.

Innentől aztán a vidék bukolikus romantikáját némileg megmételyezte az a tény, hogy “egyszer csak” kifogyott az autóból az üzemanyag, a térképen 20 km-nek tűnő távolság a valóságban ötvennek bizonyult, és a repülő indulásáig már csak pár óra volt vissza. Szerencsére épp sikerült begurulni egy benzinkútra, mikor a kijelzőn a még megtehető távolság helyén már jó ideje csak egy baljós vízszintes vonal éktelenkedett. A hátralévő rövid időt az alicantei reptér mellett, egy kis tengerparti természetvédelmi területen kószálva töltöttük, majd az éjszakában visszarepültünk a behavazott, szibériai hideggel sújtott kishazánkba.


1. Falucska Marina Altában.
2-4. Az Orchis olbiensis Andalúzia után itt is előkerült, ráadásként egy fehér példánnyal.
5-6. A sziklák északi oldalán szép számmal nőtt az Asplenium fontanum.
7. Ophrys fusca, akár még azt is rá lehetne fogni, hogy O. lupercalis. Egyesek szerint külön fajok, mások szerint az átmeneti alakok miatt elkülönítésük egyáltalán nem indokolt.
8. Ahol nem volt orchidea, ott a gyomnövényeket is el lehetett nézegetni, például ezt a Platycapnos spicatát.
9. A reptérhez közeli, leginkább bozótosnak nevezhető természetvédelmi területen Rhamnus lycioides,
10. ... Phillyrea angustifolia és
11. ... Withania frutescens bokrai terpeszkedtek.
12. A sziklásabb részeken virágzott az apró Polygala rupestris.

Köszi az elismerést, Papinho nevében is. (Amúgy mi is mindketten laikusok vagyunk, a munkánknak semmi köze a botanikához, csak hobbiból szaladgálunk mindenféle gaz után). Az út tényleg jól sikerült, és örömmel megosztom a siker receptjét is:

- Először is rendesen felkészültünk. Én a téli éjszakákon alvás helyett átnyálaztam a Flora Iberica nagy részét, kiírogattam az érdekesebb fajokat, amik a virágzási idő és a helyszín alapján szóba jöttek, megnéztem, milyen bélyegeket kell figyelni a határozásnál stb.. Papinho számtalan adatot, koordinátát összevadászott, útiterveket állított össze netes útleírások, beszámolók alapján. A skandinávoknak például sok ilyen van neten, itt jól jött a nyelvismeret.

- Másodszor nem kíméltük magunkat. Készítettünk egy hajtós programot, majd mentünk minden nap reggeltől estig, ha esett, ha fújt. Eléggé összeszoktunk az elmúlt pár évben.

- Végül pedig a helyszínen fel nem ismert fajoknál jelentős "utómunka" volt a határozással. Ilyenkor baromi jó, ha az ember előre tudja, hogy az egyes nemzetségeknél, családoknál milyen bélyegekre kell figyelni, azokat helyszínen lefotózza, megméri, gyakoribb fajoknál esetleg elvisz egy növényt vagy egy darabkát belőle. Így azért többnyire lehet boldogulni utólag is, mert a helyszínen nincs idő órákat szöszmötölni a határozással.

Hát, nagyjából ennyi. Az utakat nem hirdetjük meg, sajnos az emberek számával a hatásfok arányosan csökken, mindenki mást akar, van aki elfárad, máshoz van kedve, romlik a hangulat, a hét végére pedig előkerül a bicska is... Rövidebb útra egyáltalán nem bánom a társaságot, de egy hétre nem szívesen lennék összezárva olyan emberekkel, akiket egyáltalán nem ismerek, mert az eléggé lutri.

A Helleborus foetidust köszönöm, de nem hiszem, hogy sokáig bírná egy svéd lakásban.

Rendben. Én is gondoltam rá, hogy az érdekesebb mediterrán fajokat is be lehetne mutatni a blogon. Jelen tempóban előreláthatólag 200 év múlva végzek a skandináv flórával, aztán már kezdem is.

Én még sosem jártam Európán túl, így azért jóval könnyebb. A családot, sokszor a nemzetséget is felismeri az ember, nem a nulláról kell kezdeni, mint mondjuk ha Madagaszkárra mennék. És nem is készülök mindenből, csak ami éppen jobban érdekel. Ráadásul március közepe volt, nem volt azért olyan töménytelen mennyiségű virágzó faj. Így is elmentünk bőven olyan növények mellett, amit nem ismertünk, ezek azonban nem kerültek bele a beszámolóba...

Ami társaságot illeti, nem vagyok ám annyira mizantróp (csak kicsit), de jelenleg a munka és a család mellett évente egyetlen ilyen hosszabb kirándulásra tudok elmenni (ennek is nagyon örülök). Nagyjából itt töltődök fel újabb egy évre. Úgyhogy semmit nem bízok a véletlenre. Ha többet tudnék mászkálni, szívesen mennék időnként ide-oda különféle társasággal is.

A növényes képek nagy része fent van. Nem szoktam mindent lefotózni. Inkább rászánom az időt arra, amit le akarok fényképezni, és elszöszölök vele, hogy olyan legyen, amilyennek szeretném.

Igazából a két Asphodelussal nem boldogultam, pedig azokra még készültem is. De nem hinném, hogy a képekről biztosra meg lehetne mondani, hogy melyikek, ezért nem terveztem feltenni kérdésnek. De ha valakinek van bármi észrevétele velük, vagy bármi mással kapcsolatban, annak nagyon örülök.

Ja, meg Papinho pár száz fuscás képe...

Papinhóval történt konzultációt követően átírtam Ophrys scolopaxra az Ophrys pictát a szövegben, illetve az ötödik napi képnél.

Ez az Ophrys picta egy elég zavaros dolog, ahol az egyes források helyenként köszönő viszonyban sincsenek egymással. Mintha nem is ugyanarról a taxonról lenne szó... Egy hitelesebbnek tűnő, helyi spanyol irodalom szerint a scolopax a gyakoribb a területen, korábban virágzik, nagyobb virágú, sötétebb leplű, szóval legyen a mi növényünk scolopax. Sok helyen amúgy sem választják el őket egymástól, vagy legfeljebb alfaji szinten (O. scolopax subsp. scolopax és subsp. picta).