6. nap

Mai napunkat Trákiának, ennek a török határ közelében lévő, félreeső tartománynak szántuk. Az egykoron hírneves vidék mára eléggé elmaradott állapotba került, így nem is csodálkoztunk, amikor GPS-ünk által jelzett főút szép lassan döcögős földúttá váltott át. Papír térképünk is használhatatlanná vált, a rajta jelzett országutak csak alig észrevehető földutak voltak a valóságban.
De mi nem az utakat tanulmányozni jöttünk ide, hanem a Dadia erdőbe készültünk, ahol az Orchis punctulatak és Cephalanthera epipactioideseknek kellet lakniuk. Reméltük, hogy sikerül őket egyszerre virágzásban elkapni, mert elvileg a punctulataknak ez az időpont volt a virágzásuk vége, míg a madársisakoknak a kezdete.

Még otthon megszerzett információk alapján megérkeztünk a legutolsó településtől is több kilométerre található reményteli helyszínre, ahol az erdőből váratlanul egy méretes paripa lépett ki, majd átvágva az úton, eltűnt a másik oldalon. Miután a punctulatak nem akartak előkerülni, már arra gyanakodtunk, hogy valószínűleg a paci falhatta fel őket, de aztán előbb előkerült egy elszáradt példány, majd sikerült még két virágzó egyedet is találni.

A madársisakokból szerencsére volt bőven, kisebb nagyobb csoportokban mindenütt megtalálhatóak voltak az erdő alján. Még egy termetes gérbics is előkerült, színesítve az itteni erdők orchidea állományát. Bimbós Ophrys oestiferak is lapultak az út szélén, de virágzásuk még pár nappal később lehetett esedékes.

Javában derítettük fel a terepet, amikor a közelünkben megállt egy kocsi és a kiszálló ember, kezében egy termetes objektívvel megindult felénk. Kiderült, ő maga Spyros Tsiftsis személyesen, jött ellenőrizni a punctulata állományt. Ő írta Zissis Antonopoulossal a kétkötetes, görög orchideákat feldolgozó könyvet. Nagyon kedvesen elmagyarázta, hogy az elsőként látott elszáradt növény egy O. purpurea x punctulata hibrid, majd kocsiba téve bennünket elvitt más közeli állományokhoz is, melyeket büszkén mutatgatott.

Hazafelé még megálltunk egy hideg vízű folyóparton, melynek sziklás partján kanyargott a turistaútunk és az alagutakkal tarkított helyi vasútvonal. A zöld folyópart mellett a sziklafalon már itt is inkább csak elszáradt, terméses növényekkel találkoztunk, de azért akadt egy-két virágzó Onosma, Campanula vagy Asyneuma. Sajnos a csuporkafélék harmadik faja, a Haberlea rhodopensis is már csak elszáradt leveleivel képviseltette magát a fölénk tornyosuló sziklafalon.

Egyhetes kirándulásunkat ezzel a szép folyóparti sétával zártuk, másnapra már csak egy rövid kirándulás és a hazautazás maradt.

1. Gurgolya régi vágya teljesült, amikor ráakadt az első tő Orchis punctulatara.
2. Az enyém pedig a sarkantyúval rendelkező madársisak, a Cephalanthera epipactoides volt.
3. A sarkantyús madársisak eltérően itthoni társaitól, csoportokban is tudott nőni.
4. A Lysimachia atropurpurea szintén gyakori volt a Dadia-erdőben.
5. A sűrűn kanyargó Nestos-szurdokban a turistaút a vasútvonal felett haladt.
6. A szuharfélék családjába tartozó Tuberaria guttata kedves kis növény volt.
7. Az Iris sintenisi legjobban talán az itthoni spuriara és gramineara emlékeztetett.
8. A látványos Cistus creticus a Mediterranum teljes területén gyakori.
9. Egy zsúfolt macedón város, Kavala.
10. Végül egy helyi pillangó. Hátha olvassa ezt a beszámolót Xanthomelas is.

5. nap

Utolsó két napon áthelyeztük a bázisunkat Kavala városába, hogy könnyebben meg tudjuk közelíteni tervezett Trákiai területünket. Utazásunk alatt elsőként egy erdősebb területnél álltunk meg, ahol egy neten található PhD-s cikk alapján sikerült is megtalálni az Orchis pinetorum néhány példányát. Ez a növény az O. mascula csoportba tartozik és kelet Balkán elterjedési területű. Amúgy a táj errefelé tarra volt rágva a népes kecske és birkanyájak által, orchideáink felé is közelített egy jelentősebb mekegő társulat. Szép virágainkat elhagyva reméltem, hogy sikerül megélniük a következő napot.

Később pár szerény sikerű megállás után délután elindultunk felfelé a majd kétezer méter magas Pangeio hegyre, mely arról vált híressé, hogy Nagy Sándor itt bányásztatta és verette az akkoriban elhíresült arany pénzeit. Aranyat ugyan nem találtunk, de legalább majdnem a hegy tetejéig felvezetett egy jó minőségű, keskeny aszfaltút.

Bejárásunkat a legfelsőbb régióban, a havasi legelőkön kezdtük, ahol az itt-ott nyíló sambucinák mellett tömeges volt a Saxifraga sempervivum, Iberis sempervirens és a Matthiola fruticulosa. Feljebb haladva a sziklák falát szép sárga virágok, Saxifraga Ferdinandi-coburgik borították. Kicsit lejjebb, újabb gubóvirág, a Globularia meridionalis került elő, mely akár négyzetméteres foltokban is tudta borítani a sziklákat.

Az erdős részeken már messziről virítottak a Paeonia officinalis vörös virágai. A hegy lábánál, mint másutt is az alacsonyabb területeken, már nagyjából ki volt minden égve, de egy kisebb tisztáson azért sikerült felismerni a pár hete még tömegesen virágzó O. mammosak elszáradt kóróit.

1. Az Orchis pinetorum többek között világosabb színével különbözött az O. masculatól.
2. Ophrys oestiferat csak nagyon elszórva láttunk, fő virágzási ideje később kezdődött.
3. Sokfelé bangó gyilkos hordák portyáztak, utánuk mindenütt csak lerágott tövek maradtak.
4. Kilométerkövek helyett ezek a kis egyházi emlékek voltak láthatóak mindenütt az útszéleken.
5. Matthiola fruticulosa a Pangeio-hegy magasabb régiójában volt gyakori.
6. Mellette nagy foltokat alkotott az Iberis sempervirens.
7. A sziklafalak elmaradhatatlan kelléke volt a Saxifraga sempervivum.
8. Ez a sárga színű kőtörőfű volt a legérdekesebb növény a hegyen (Saxifraga Ferdinandi-coburgi)
9. Globularia meridionalis.
10. Az erdők mélyének tisztásain virított a Paeonia officinalis.

4. nap

Ma ismét az Olimposz lábához mentünk, de ezúttal gyalog indultunk fel a magasabb régiókba, tudván hogy a hegy oldalában nyílik valahol az Orchis spitzelii néhány töve (Gurgolya könyve alapján, mely egyben itinerünk is volt: The Greek Mainland). Két fős csapatunkhoz csatlakozott egy termetes kutya is valahonnan a kolostorok környékéről és utunk során szép csendesen végig is kísért bennünket. Egyedül akkor élénkült meg, amikor ebédhez készülődve leültünk egy sziklás részre. Amúgy a városi és falusi utcákon félelmetes mennyiségű kutya kóborol, melyek szinte kivétel nélkül békés természetűek.

Felfelé vezető utunkon váltakoztak a szép kakukkfüves sziklagyepek a sűrűbb erdőkkel, melyekből kiviláglottak vörös kérgükkel a görög szamócafák (Arbutus andrachne). Feltűnő színükkel élénkebbé varázsolták a zöld lombkoronát. A szikagyepeken állandó kísérő volt a tarka kosbor, a majomkosbor, az O. quadripunctata és az O pauciflora. Az erdősebb területek gyakori orchideája a kardos madársisak és a madárfészek kosbor volt. Azért az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a majom és tarka kosborok elég szerény példányok voltak, meg se közelítették a Mecsekből ismert termetes, szép kiállású egyedeket.

Az orchideák mellett virágoztak még a kisebb-nagyobb csomókat képező Achillea ageratifoliak, a meglehetősen gyakori Fritillaria messanensisek és a helyenként feltűnő vörös színükkel megjelenő Astragalus monspessulanusok. Vékony és hosszú száruk végén karcsú gubóvirágok, a Globularia bisnagaricak üldögéltek. Felfelé haladva pár perces időközönként erőteljes robajlásokat hallottunk, melyeket először egy közeli bánya hangjainak, majd később, amikor az eső is megjött, mennydörgésnek véltünk. De az is lehet, hogy csak a hegytetőn unatkozó istenek (Zeusz és társai) hangoskodtak, vagy csak az út menti Saxifragak voltak munkában.

Végül elérve a megadott célterületet hiába keresgettük a hőn áhított spitzeliiket, csak nem kerültek elő és még kísérő kutyusunk sem volt hajlandó rávezetni a helyes útra. A meddő keresgetést feladva és eldöntve, hogy túl korai időpontban jöttünk, elindultunk lefelé és váratlanul belebotlottunk két különálló példányukba is. Pár nappal később Spyros, a helyi orchidea guru említette, hogy mindösszesen 2-3 tő él belőlük ezen a területen.

1. Felfelé vezető utunk szélén, a nyíltabb részeken virítottak az Orchis pauciflorak.
2. Közéjük vegyülve nem volt ritka az Orchis quadripunctata sem.
3. Az erdő árnyékosabb mélyén gyakori volt a Fritillaria messanensis.
4. És a Lathyrus laxiflorus.
5. Az Astragalus monspessulanusok néha a földutunk közepén terpeszkedtek el.
6. Vörös kérgükkel élénk alkotói voltak az erdőnek a görög szamócafák (Arbutus andrachne).
7. Az Achillea ageratifolia a magasabb és alacsonyabb területeken is gyakori volt.
8. Itt-ott Anacamptis papilionaceae is látható volt.
9. Végül aztán csak láttunk két tő Orchis spitzeliit.
10. Jellegzetes macedón templom, szinte mindegyik újnak tűnt.

3. nap

Harmadik napunkon nyugat felé utaztunk a Katara-hágóhoz. Jelenleg már autópálya fut a hegyek alatti alagútban, de mi még a régi országút bejárását tűztük ki célul. Kezdésnek a hágó alatti település fenyvesében nézelődtünk, ahol kardos madársisakok mellett ismét találtunk egy tő O. helenaet, de sajnos ez sem tartozott fajtája legszebb példányai közé.

Később a település feletti nárciszos mezőn folytattuk sétánkat, ahol Dactylorhiza baumanniakat írt az irodalom. A területre jelzett Narcissus radiiflorusok hiánytalanul meg is voltak, de az ujjaskosborokhoz korai volt még az érkezésünk. Ettől függetlenül a rét látványos volt a sárga virágtengertől.

A hágóúton gyanúsan kevés kocsi közlekedett, gyakorlatilag rajtunk kívül két felszerszámozott pacival találkoztunk, aztán egy útlezárás jött táblával, mely szerint mindenki csak a saját felelősségére használhatja az utat. Megkerülve a táblákat tovább folytattuk utunkat, majd egy kisebb domboldalon a seregesen növő bodzaszagú ujjaskosborok között magas növésű vörös orchideák kerültek elő. Itthoni füles kosborjaink legközelebbi rokona, az Orchis mascula törzsalakja képviseltette magát vagy két tucat tővel.

Innen tovább az elhagyatott úton elértünk a hágóhoz, ahol a szép kilátás mellett csillagvirágok és harangrojtok (Soldanella pindicola) színesítették a tájat. A harangrojtok rendkívül hosszú bibeszállal rendelkeztek, némelyik több mint kétszerese volt a lepelnek. Aztán egy épp arra küzdő holland kerékpáros tájékoztatott bennünket arról, hogy az út másik felén van egy fél méteres suvadás, melyet személykocsival nem lehet leküzdeni, így a legmagasabb ponton be is fejeztük a Katara-hágó bejárását.

Hazafelé majd ezer méter magasságban ismét megálltunk és nem várt meglepetésre bukkantunk. Egy kisebb, enyhén bokrosodó területen igazi orchidea paradicsomra bukkantunk. Több mint tíz féle orchi bújt meg a bokrok között és szinte mindegyik szép számban képviseltette magát. Itt is megleltük a masculát a szebbnél szebb ustulatak, moriok, és sambucinák között. Új fajként az O. reinhardiorum változatos példányai között válogathattunk. Mint a zebráknál, ezek között sem volt két egyforma mintázatú, még az azonos száron lévő mézajkak is mind különböztek egymástól.

1. Ophrys helenaeból sajnos csak ilyen jellegtelen példányokhoz volt szerencsénk.
2. Ezen a réten kellett volna nyílnia a Dactylorhiza baumanniaknak.
3. Narcissus radiiflorusok.
4. Látkép a Katara-hágóból.
5. Fa hordkerettel felszerelt konkurencia a régi országúton.
6. A hágó legmagasabb részén nőttek a Soldanella pindicolak.
7. Orchis mascula subsp. mascula, régóta keresett növényünk volt.
8. Anacamptis papilionacea.
9. Ophrys reinhardiorum, ahány virág, annyiféle mintázat.
10. Az utóbbi években választották le az Ophrys reinholdiiról, mely nagyobb virágú faj Görögország délebbi területein él.

2. nap

Ma az istenek lakhelyéül szolgáló, majd háromezer méter magas Olimposz lábaihoz utaztunk. Terveinknek megfelelően csak az alacsonyabb régiókban nézelődtünk, a magasabb részeket harmadnapra terveztük.

Első megállónk nagy reményekkel kecsegtetett, hiszen Gurgolya már járt itt évekkel ezelőtt, de mostanra sajnos alaposan ki volt égve a növényzet. Az itt-ott elszórt O. mammosak és Anacamptis pyramidalisok mellett azért előkerült egy-egy tő O. apifera és O. spruneri. Egy tő O. helenaenak is virágzott még a legfelső virága, ami már messze állt a könyvekben látható szépséges példányoktól, de azért néhány exponálást így is kapott. Úgy látszik, vagy két héttel később érkeztünk a területre az ideálisnál.

Egy sekélyebb, kisebb folyón átvezetve felkerestünk még két másik területet is, de a mindenfelé pihengető görög teknősök között csak két szál Serapias bergoniit és egy árva O. ferrum-equinumot sikerült felfedezni. Ez utóbbi legalább kiváló állapotnak örvendett, dacára a környezetében lévő, ropogó, csont száraz növényzetnek. Amúgy teknőseink halált megvető bátorsággal sütkérezetek a kocsi út közepén is, fittyet hányva a nem kis sebességgel közlekedő helyi autósokra.

Felkerestünk egy szent hely közelében lévő vízesést is, mely sziklafalán barnás-vöröses imolák (Centaurea grbvacensis) virágoztak. A nedvesebb helyeken apró levelű páfrányok (Adianthum capillus-veneris) bújtak meg, míg Gurgolya az egyik félreeső szikla szegletben az előző napon látott csuporkafélék másik tagját is meglelte, a Jankaea heldreichiit. Szerencsére ez is virágzó állapotban volt. Az amúgy szép vízesés telítve volt emberekkel, hiszen május 1-re való tekintettel a környéket a sütögető és kiránduló emberek tömegei lepték el.

Hazafelé még megálltunk egy benzinkútnál, mely nyírt gyepében termetes Serapias bergoniik nyújtózkodtak, próbálva elterelni a tankolásról az arra járó autósok figyelmét. Ez esetünkben tökéletesen sikerült is, majd az út túloldalán egy fotós párt láttunk meg, akik épp egy érdektelennek tűnő, kiszáradt mező felé vágtak át. Követve őket tengernyi bergonii került elő, melyeket O. mammosak és O. sprunerik kísértek. Amúgy helyi amatőr botanászok voltak, akik rendszeresen ellenőrizték a területet, hogy éppen mi és milyen mennyiségben nyílik.

1. Pipacsmező az Olimposz lábánál.
2. Ophrys spruneri az élénk lepelleveleivel.
3. Ophrys ferrum-equinumot csak egy tövet láttunk az egy hét alatt.
4. Rengeteg teknős pihent a bokrok között, de az utak keresztezésénél se nagyon siettek.
5. Vízesések sora az Olimposz lábánál.
6. A sziklásabb felszíneken Centaurea grbvacensis virágzott.
7. A vízesés árnyékosabb részén települt meg a Jankaea heldreichii.
8. Ez az érdekes kinézetű szellőrózsa talán A. pavonia lehetett.
9. Tankolás közben vettük észre a Serapias bergoniikat.
10. Az Asphodelinea lutea magas töveivel sokfelé találkoztunk utunk során.

Május első hetében Gurgolyával Észak-Görögországba (Macedóniába és Trákiába) ruccantunk ki egy hétre. Alapvetően az ezer méter feletti, magasabb régiókba készültünk, ahol még így május elején is zöldell a természet. Az itt eltöltött napok érdekesebb részleteit vetettem most „papírra”, de az általam nem említett növényekről Gurgolya még biztos tesz majd fel képeket.

1. nap

Veriai szállásunkról a Macedón (görög)-Macedón határon emelkedő Kajmaktcalan-hegységbe utaztunk, melynek majdnem a tetejére jó minőségű aszfaltút vezetett. Még a hegység lábánál megálltunk egy jobban kinéző domboldalon, ahol az agárkosborok mellett rögtön előkerült néhány tő Ophrys mammosa is. Ez a két faj itt Macedóniában nagyon gyakorinak volt mondható, szinte minden természet közelibb helyen előfordultak.

A hegyoldalon felfelé haladva, az út szélén gyakoriak voltak az otthonról jól ismert bodzaszagú ujjaskosborok, melyek néha meglepő tömegben fordultak elő. Erős termetükön látszott, hogy az itteni klíma ideális számukra és nagyszámú piros virággal is megörvendeztettek bennünket. Szintén jól érezték magukat itt a Viola doerflerik, melyek nagy virágaikkal és kiterjedt telepeikkel már messziről vonzották a szemet.

A legfelsőbb régióban, már kétezer méter felett, a hófoltok mellett tömegesen virítottak a sáfrányok (Crocus pelistericus és veluchensis), néhol lépni sem lehetett tőlük. Köztük elszórva nagytermetű, élénk sárga Viola eximiak és a másutt is gyakori Thlapsi graecumok csoportjai húzódtak meg.

Délután, már lefelé haladva egy kisebb sziklamezőn találtuk meg a különleges habitusú Saxifraga federici-augustikat, melyek vörös színükkel és bókoló virágaikkal érdekes színfoltjai voltak az eddig látott növényeknek. A kőtörőfüvektől egy kiváló minőségű úton haladtunk lefelé vagy fél órát, mely egy fokozatoson romló földútba váltott át. A vége az lett, hogy vissza kellett fordulnunk, fel a hegyre. Érdekes útépítési módszer, hogy a hegyről lefele építenek utat, mely aztán, gondolom pénz hiányában, nem éri el a völgyi területeket. Viszont kitérőnk nem volt felesleges, hiszen itt láthattunk többek között Doronicum columnaekat és Asphodelinea luteákat.

Később, egy hegylábi folyóvölgyben, kardos madársisakok, bíboros kosborok és kétlevelű békakontyok környezetében, egy kisebb sziklafalon nőttek a Ramonda nathaliaek, a Csuporkafélék (Gesneriaceae) ritka képviselői. E család a trópusokon elég elterjedtnek mondható a nagyjából 3500 fajával, de Európában nagy ritkaságnak számítanak és mindösszesen öt fajuk képviseli őket kontinensünkön.

Hazafelé, már elhagyva a Kajmaktcalan-hegységet, megálltunk egy jóképű ligetes erdőnél, ahol Anacamptis papilionaceaek, Anacamptis pictak és Serapias politisiik mellett még pár tő Aristolochia pallidával is találkoztunk. Innen Edessa városába mentünk, ahol a város közepén vízesések tucatjai és óriású méretű keleti platánok (Platanus orientalis) között zártuk a napunkat. Az egyik vízesésnél még a vízfüggöny mögé is bevezették a sétautat.

1. Macedónia talán leggyakoribb bangója az Ophrys mammosa volt.
2. Viola doerflerik nagy csomói színesítették a hegyre vezető utunkat.
3. A magasabb hegyi legelők állandó tagja volt a Dactylorhiza sambucina.
4. Kétezer méter körüli magasságban már nagy tömegben jelentek meg a Crocus veluchensisek.
5. Közöttük kisebb számban fordultak elő a Crocus pelistericusok.
6. Havasi legelők színes résztvevője volt a Viola eximia.
7. Saxifraga federici-augusti.
8. Macedónia féltett ritkasága, a Ramonda nathaliae.
9. Hazafelé vezető utunk mentén, az útszélen láttuk az Aristolochia pallidát.
10. Kicsit beljebb a bokrok között Serapias politisiik virágoztak.

Igen, az olbiensist együtt láttuk. Ez a pédány Orchis pinetorum volt. Már keverednek bennem a spanyol és görög élmények. Mindjárt javítom.

Papinho beszámolója pontos, mint amilyen a tárgyi tudása és navigálása is volt a terepen. Persze maradtak még meghatározatlan fajok, szerintem némelyikkel később még jelentkezünk itt.
Nem állom meg, hogy az O. punctulata x purpurea példányról egy képet még be ne toljak ide...

Szuper beszámoló és képek! Ide én is szívesen elmentem volna.

Köszi a beszámolót, nagy élmény lehetett. A lepke szerintem galagonyalepke.

Igen biztosan az (aporia crataegi)

Ismét egy inspiráló út, csodás fajok, képek, nagyon köszönjük!

Remek kis összefoglaló, gratula!!!!

Nagyszerű helyeken voltatok, csodás élmény lehetett, gratulálok a képekhez!
Én június-júliusban voltam kint megint Lefkadán, de az unokámmal töltöttem az időt, így botanászásra nem nyílt alkalom.