|
|
2016. május - Orchideák és más egyebek Horvátországban
2016. május - Orchideák és más egyebek Horvátországban
- Külföldi kirándulások, túrabeszámolók 02.06.2016. 23:13- brentakurdvium • | 3.508 Hozzászólás
Május elején Papinhóval közösen a hétköznapok nyűgjeit hátrahagyva egyhetes növényhajkurászásra indultunk Horvátországba. Kirándulásunknak a mentálhigiénés vonatkozások mellett elsődleges célja a dalmát és isztriai orchideaflóra tanulmányozása, a Degenia velebitica megtalálása, valamint minél több új növény megismerése volt. Teljességre természetesen nem törekedtem a látott fajok felsorolását illetően, inkább csak egy kis ízelítő következzék, szokás szerint sok fényképpel.
A kezdés nem volt teljesen hibátlan. Pocsék, szeles és esős időben indultunk útnak egy hétfői hajnalon, és 10 óra körül már a horvát autópályán hasítottunk, amikor Papinhót hirtelen éktelen káromkodás rázta fel merengéséből – ekkor tudatosult bennem, hogy otthon felejtettem a fotóállványomat. Különféle meditációs technikákkal aztán sikerült nyugalmat erőltetnem magamra, mondván, hogy kézből is remek növényfotókat lehet készíteni, meg majd néha a táskámra támasztom a gépet, és hasonlók.
A sokkot követően megálltunk egy rövidebb pihenőre, és egy út melletti erdő alján elkezdtük tanulmányozni az illír flórát. Nagy számban virágzott az Omphalodes vernalis, Lamium orvala, Epimedium alpinum, sokáig azonban nem gyönyörködhettünk bennünk, mert az eső visszazavart bennünket az autóba.
Ezután megálltunk még egy bokorerdő-foltokkal tarkított legelőnél a Velebit mögött, itt megjelentek az első orchideák az Anacamptis morio személyében, tömegesen virágzott a Ranunculus millefoliatus, de találtunk néhány bimbós Paeonia officinalist is.
Az aznapi fő attrakció a Krka közelében egy tengerparti, sziklás, garigue jellegű terület volt, ahol nagy számban nőtt többek között az Orchis quadripunctata, O. pauciflora, Gladiolus illyricus és egy dekoratív szegfű, amit Dianthus integerként azonosítottam.
1. Omphalodes vernalis és ...
2. ... Epimedium alpinum utunk első megállóján.
3. Ranunculus millefoliatus egy legeltetett hegyi réten.
4. Egy tengerparti kis fenyvesben találtuk a Coronilla scorpioidest.
5. Kis temető kőfalán nőtt a nálunk igen ritka korongos lucerna (Medicago orbicularis).
6. Már kissé elvirágzóban volt az Orchis quadripunctata.
7. Az Orchis pauciflora sok helyen, többnyire nagy számban került elő az utunk során.
8. Ezt a szegfüvet Dianthus integernek gondolom.
9. Csinos mediterrán kardvirág faj a Gladiolus illyricus.
RE: 2016. május - Orchideák és más egyebek Horvátországban
- Külföldi kirándulások, túrabeszámolók 02.06.2016. 23:28- brentakurdvium • | 3.508 Hozzászólás
Másnap a Split melletti szállásunk feletti hegyeket céloztuk meg, és részletesebb haditerv nélkül próbáltuk felfedezni a helyi flóra sajátosságait. A gerincen rögtön megütöttük a főnyereményt, a karsztbokorerdő tisztásai ugyanis tömve voltak bangóval. Legjobban az Ophrys oestrifera rokonságába tartozó, attól (számunkra) nem is mindig egyértelműen elhatárolható O. rhodostephanénak örültünk, de volt itt még O. bertolonii, Orchis pauciflora, O. quadripunctata, mindenütt a Globularia cordifolia foltjai kéklettek, a sziklás helyeken pedig a gatyaszaggató Euphorbia spinosa terpeszkedett. Ezután még beljebb merészkedtünk a hegyvonulat mögé, de hasonlóan szép, fajgazdag helyet nem találtunk.
Délután leereszkedtünk egy tengerparti sétára, ahol egy zsebkendőnyi, viszonylag épen maradt, de azért szokás szerint elég szemetes tengerparton, szépen virágzó Glaucium flavumok közt nagy örömömre felfedezni véltem a Carex extensa egy erőteljes zsombékját, ezt később a határozás is megerősítette. Az estét aztán sikerült elütnünk egy egyórás erőltetett menettel egy bokaficamító, sziklás hegyoldalban, különösebb eredmény nélkül – de legalább jól aludtunk aznap este.
1. Látkép a hegyoldalból Split felett.
2. Több helyen előkerült az Ophrys bertolonii.
3-5. Valamivel ritkább volt a mi szarvasbangónk közeli rokona, az Ophrys rhodostephane.
6. A sziklagyepeket sok helyen díszítette a szívlevelű gubóvirág (Globularia cordifolia), ...
7-8. ... a sziklákat pedig a kevésbé látványos Euphorbia spinosa.
9. Szinte már giccses a rózsaszín Crepis rubra.
10. Utak mentén nem ritka a nálunk is honos levéltelen lednek (Lathyrus aphaca).
11. Érintetlenebb tengerparti szakaszok növénye a sárga szarumák (Glaucium flavum) ...
12. ... és a Carex extensa, melyet hazánkban nemrég fedeztek fel.
13. Gyomos helyeken, útszéleken gyakori a Bituminaria bituminosa.
14. Nedvesebb talajfelszíneken fordul elő a Ranunculus muricatus.
RE: 2016. május - Orchideák és más egyebek Horvátországban
- Külföldi kirándulások, túrabeszámolók 02.06.2016. 23:41- brentakurdvium • | 3.508 Hozzászólás
A harmadik nap reggelén Vis szigetére indultunk a komppal, ami sajnos nagyon ritkán és teljesen lehetetlen időpontokban közlekedik, így eredeti tervünkkel ellentétben egy éjszakát el kellett itt töltenünk, valamint Hvar szigetét ki kellett hagynunk a programból. Aki esetleg a horvát szigetek felkeresését tervezi, számoljon vele, hogy a kompmenetrend miatt egy távolabbi szigetre legalább két teljes napot rá kell szánni. Vis amúgy gyönyörű, tengerbe szakadó szikláival, hangulatos kis településeivel, orchideákkal teli garigue-jaival hosszabb időt is gond nélkül el lehet tölteni.
Fő célpontunk az Ophrys lacaitae volt, ami tavaly Sziciliában sikeresen elbújt előlünk, ezúttal azonban nem volt ilyen szerencséje… A szigeten mindenütt az Anacamptis pyramidalis rózsaszín virágai díszlettek, gyakori volt a Serapias parviflora, de előkerült többek között az Aceras anthropophorum, valamint a Neotinea maculata néhány terméses példánya is. A Hum hegy tetején nagy tömegben találtuk a már jól ismert Orchis pauciflorát, O. quadripunctatát, és emellett pár tő elvirágzott Barlia robertianát is.
Utunkat mindenütt a szuharok virágzó bokrai kísérték - a hatalmas, rózsaszín virágú Cistus creticus, a kisebb, fehér virágú, keskeny levelű, mirigyes-ragadós C. monspeliensis és a szintén fehér virágú, de tojásdad levelű C. salviifolius. A jól sikerült napot megkoronáztuk egy pizzával egy hangulatos helyi vendéglátó egységben, ahol a pincérnő mellettünk fél doboz cigarettát elszívott a vacsoránk alatt, és az asztal annyira lejtett a tenger felé, hogy félő volt, lecsúszik róla a söröskorsó.
1-2. A kirándulás egyik elsődleges célpontja volt az Ophrys lacaitae.
3. Vis szigetén gyakori a vitézvirág (Anacamptis pyramidalis).
4. A mediterrán bozótok jellegzetes tagjai a szuharok, közülük is Horvátországban a Cistus creticus, ...
5. ... a Cistus monspeliensis ...
6. ... és a Cistus salviifolius.
7. Szintén gyakori kis termetű cserje a Dorycnium hirsutum.
8. A sziklát próbálta szétfeszíteni ez a Selaginella denticulata.
RE: 2016. május - Orchideák és más egyebek Horvátországban
- Külföldi kirándulások, túrabeszámolók 02.06.2016. 23:49- brentakurdvium • | 3.508 Hozzászólás
A következő napi program az Anacamptis fragrans felkeresésével indult. Az áhított cél érdekében egy meglehetősen homályos és bizonytalan adat alapján törtünk előre a felhagyott művelésű, teraszos, helyenként áthatolhatatlan, szúrós bozóttal benőtt hegyoldalban. Nem tudom, mennyit mentünk így, de soknak tűnt, és egy idő után kénytelen voltam hálát adni az égnek, hogy otthon maradt a fotóállványom. Bár egy botanásznak minden növény egyformán szép, azért a Smilax asperát nem zártunk nagyon a szívünkbe azon a délelőttön. Ennél alattomosabb, horgas tüskéjű döggel nem sokkal találkoztam eddig… Végül feladtuk és visszafordultunk, újabb dzsungelharc árán visszaértünk a kis ösvényünkhöz, ahonnan indultunk, majd a közelben egy szépen gondozott olajfaligetben meglettek az A. fragransok is.
A három és fél órás kompúton aztán kipihentük a fáradalmakat, majd tettünk még egy kisebb kirándulást a Split feletti hegyekben. A kilátás gyönyörű volt, de új fajjal már nem találkoztunk.
1-3. A hosszú dzsungelharc után csak előkerült az Anacamptis fragrans.
4. Egy sziklarepedésben nőtt a Cheilanthes acrostica nevű páfrány.
5-7. Visi látképek.
8. Split belvárosa és a kikötő részlete.
9. Kilátás a Split feletti gerincről.
RE: 2016. május - Orchideák és más egyebek Horvátországban
- Külföldi kirándulások, túrabeszámolók 02.06.2016. 23:54- brentakurdvium • | 3.508 Hozzászólás
Az ötödik napra meglehetősen feszített programot irányoztunk elő, még pedig úgy, hogy az Isztria bejáratánál lévő Opatija melletti szállásunkra időben odaérjünk a nap végén. Útközben beugrottunk egy falucskába a közép-dalmátiai Drniš mellett. A Dalmáciában endemikus Ophrys dinaricát szerettük volna megnézni, amiről csak annyit tudtunk, hogy az egyik falu mellett van adata. Bár ennyi információ alapján akár hetekig is keresgethettük volna hiába a növényt, hatalmas szerencsével találtunk számos, a virágzás kezdetén lévő példányt. Ez a bangó a „fuciflora” alakkörbe tartozik, és inkább május második felében – júniusban virágzik.
A mélyebben fekvő réteken jelentős számban nyílt az Anacamptis laxiflora (a mi mocsári kosborunk mediterrán rokona), egy közeli domboldalban pedig hatalmas Ophrys rodostephanék és O. bertolonik tömegére bukkantunk. A térségben sok helyen láthatók az aknaveszélyt jelző halálfejes táblák, a délszláv háború szomorú mementójaként. Mi azonban nem kívántuk extrém sportként űzni a botanikát, inkább továbbálltunk a Velebit felé a tengerparton.
Az egyhetes út egyik csúcspontjaként kirándultunk egyet a hegység déli részének magasabb régióiban, ahol meglett a Degenia velebitica, és a virágba borult, sziklás hegyoldalban olyan növényeket láthattunk, mint például a Fritillaria messanensis, Tulipa sylvestris, Corydalis ochroleuca, Thlaspi praecox, míg a csúcs közelében nyúlfarkfüvek virágoztak, és helyenként az Arctostaphylos uva-ursi borította szőnyegszerűen a talajt. A vége persze szokás szerint rohanás lett, de pár perccel tíz óra előtt elcsíptük a szállást is.
1-3. Hatalmas mázlival megkerült az endemikus Ophrys dinarica.
4-5. Az út menti réteken virágzott az Anacamptis laxiflora.
6-7. Az Ophrys rhodostephanét nehéz volt abbahagyni fotózni.
8-9. Velebiti kilátás egy feketeöves Degenia-keresővel.
10. A déli hegyoldalban virágzott a Corydalis ochroleuca, ...
11-12. ... Fritillaria messanensis, ...
13. ... Thlaspi praecox ...
14. ... és a Tulipa sylvestris.
15-17. Túránk előkelő "trófeája" a Degenia velebitica.
18. Óvatlan szemlélő vörös áfonyának is nézheti az Arctostaphylos uva-ursit.
RE: 2016. május - Orchideák és más egyebek Horvátországban
- Külföldi kirándulások, túrabeszámolók 03.06.2016. 00:15- brentakurdvium • | 3.508 Hozzászólás
Az utolsó előtti napon Isztria déli része felé vettük az irányt. Útközben felfigyeltünk rá, hogy egy tengerparti hegytetőt hatalmas területen citromsárgára fest valamilyen növény, míg a szomszédos hegyekről teljesen hiányzik ez a szín. Ez a rejtély nem hagyott minket nyugodni, és közelebbről kiderült, hogy egy korongpárról, a Biscutella cichoriifoliáról van szó, melynek a horvát flóra internetes adatbázisa alapján ez lehet az egyetlen isztriai lelőhelye. De itt legalább van belőle bőven.
Egy találomra kiválasztott út menti réten az Anacamptis papilionacea, valamint az Anacamptis picta, az A. morio mediterrán testvére került elő jelentős mennyiségben. Úticélunkhoz érve aztán a keresett Ophrys medea és O. untchjii hatalmas állományaira találtunk, az átmeneti alakok mindenféle szín-, méret- és formabeli változatosságával. Szintén felbukkantak a meglehetősen problematikus „kis pókbangók”, az „araneola” csoport képviselői. Az Ophrys illyrica jól leválasztható volt, a többi, elvirágzóban lévő rokonával ellentétben még csak most kezdett nyílni. Az O. tommasinii és az O. incantata közötti különbség viszont nem igazán derült ki egyértelműen számunkra, az irodalom alaposabb tanulmányozása után sem. Ami nem is meglepő, mivel a téma szakértői sem igazán tudnak zöldágra vergődni ezzel a kérdéssel. A napot egy tengerpartra vezető sétával zártuk, az aleppói fenyők árnyékában szépen nyílt az Ophrys apifera és a Limodorum abortivum.
1. A hegytetőt sárgára festő Biscutella cichoriifolia.
2-3. Anacamptis picta változatok.
4. Ophrys medea, ...
5. ... Ophrys untchjii...
6-8. és mindenféle variációk hibridogén beütéssel.
9-10. Az Ophrys illyrica a legkésőbb virágzó "kis pókbangó".
11. Ez talán Ophrys incantata. De lehet, hogy nem. Vagy mégis...
12. A méhbangót (Ophyrs apifera) azért is szeretjük, mert könnyű felismerni.
13. Régi ismerős volt a gérbics (Limodorum abortivum).
RE: 2016. május - Orchideák és más egyebek Horvátországban
- Külföldi kirándulások, túrabeszámolók 03.06.2016. 00:30- brentakurdvium • | 3.508 Hozzászólás
A hetedik napon nem pihentünk meg, hanem hazaindulás előtt felmentünk az Isztria bejáratánál elterülő, 1396 m magas Učka hegységbe. Itt, 800-900 méter magasan, a bükkösök árnyékában bontogatta virágait az Aremonia agrimonoides, Lamium orvala, Aposeris foetida, Euphorbia dulcis, Neottia ovata, Aristolochia lutea, és még sokan mások.
A további terveinket aztán elsöpörte egy hatalmas jégeső, de így legalább idejében hazaindultunk. Útközben még lehajtottunk az autópályáról a Dinári-hegyek tetején egy gyors körbepillantásra, és sétálgattunk egyet az út menti fenyvesekben és bükkösökben. Utolsóként még odabiggyeszthettük az Orchis mascula subsp. signiferát a látott orchideafajok impozáns listájára, találtunk pár csodálatosan kéklő Gentiana vernát egy kis tisztáson, majd egy bükkös szélében növő néhány tő Cardamine waldsteinii-vel elbúcsúztunk a horvát flórától. Bármikor szívesen jövünk legközelebb!
1. Nálunk csak Zákánynál fordul elő a Horvátországban gyakori pofók árvacsalán (Lamium orvala).
2. Az erdő alja helyenként sárgállott az Aposeris foetidától.
3. Itthon a kispárlófűvel (Aremonia agrimoinioides) is nehezebb összefutni, ...
4. ... az Aristolochia lutea nevű farkasalmával viszont egyenesen lehetetlen.
5. Édes kutyatejünk (Euphorbia dulcis) ellenben van.
6. A békakonty (Neottia ovata) a gyakoribb orchideák közé tartozik.
7-8. Ezzel a magányos virágú aggófűvel voltak problémáim. Leginkább Senecio scopolii-nak gondolom, de a közeli rokon Senecio doronicum is előfordul a környéken.
9. A füles kosbor (Orchis mascula subsp. signifera) a környező hegyvidékek elterjedt orchideája.
10. A Gentiana vernának fantasztikus kék színe van.
11. Túránk utolsó faja a hármaslevelű fogasír (Cardamine waldsteinii) volt.
RE: 2016. május - Orchideák és más egyebek Horvátországban
- Külföldi kirándulások, túrabeszámolók 03.06.2016. 08:56- totoro • | 76 Hozzászólás
Pazar beszámoló! Mi idén nem voltunk ilyen sikeresek. Vis nekünk is célpont volt, de mivel egy nap alatt nem lehetett megjárni maradt Mljet szigete és Dubrovnik környéke. Végig esett és a remélt fajok jó része sem lett meg (semmilyen biztos adatunk nem volt, mentünk amerre jó helyeket sejtettünk), de azért így se panaszkodom. Ide már nincs energiám feltölteni, de ha valakit érdekel itt fenn van: link1 link2 Ti pontosan dátum szerint mikor voltatok?
RE: 2016. május - Orchideák és más egyebek Horvátországban
- Külföldi kirándulások, túrabeszámolók 04.06.2016. 00:07- brentakurdvium • | 3.508 Hozzászólás
RE: 2016. május - Orchideák és más egyebek Horvátországban
- Külföldi kirándulások, túrabeszámolók 04.06.2016. 08:25- Mike • | 351 Hozzászólás
Nagyon jó kis túrát csináltatok és még mellétek állt a szerencse is. A Vis-t gondoltam, hogy nagyon jó, de hogy az O. dinarica is meglett, az szuper. Azért ő meg van az olaszoknál is, mi Abruzzoban futottunk rá, bár akkor még nem tudtuk, hogy mi az.
Különben nagy tanulság, hogy minden "bizonytalan" orchideát le kell fotózni, előbb-utóbb majd csak valaki leírja....
Amúgy Abruzzot ajánlom útvonalnak, szép nagy dolomithegy sok helyütt Bakony, Keszthelyi-hg filinggel, ja és ott is megvan az O. lacaitae.
A Degenia velebitika remek hazafias tett volt, de szép lehet a Velebit ilyenkor.
RE: 2016. május - Orchideák és más egyebek Horvátországban
- Külföldi kirándulások, túrabeszámolók 04.06.2016. 20:15- brentakurdvium • | 3.508 Hozzászólás
Köszi a tippet, az Abruzzo nagyon jól hangzik, jó kérdés, mikor sikerül eljutni oda...
A Velebitet pedig mindenkinek csak ajánlani tudom, tényleg gyönyörű.
Amúgy maradt még Horvátországban is lehetőség bőven. Isztrián nem lett meg az Ophrys sulcata, nem tudom, későn voltunk-e, vagy csak nem találtunk rá. Hvaron ott van az Ophrys pharia, de azt állítólag nem is érdemes keresni, annyira kevés van belőle. Most kezd csak virágozni az Ophrys tetraloniae. Nem láttunk még Serapias ionicát, istriacát, cordigerát (utóbbi pedig állítólag nem is olyan ritka). És Dubrovnik környékén is van pár érdekesség. Szóval vissza lehetne még menni...
RE: 2016. május - Orchideák és más egyebek Horvátországban
- Külföldi kirándulások, túrabeszámolók 06.06.2016. 20:56- brentakurdvium • | 3.508 Hozzászólás
RE: 2016. május - Orchideák és más egyebek Horvátországban
- Külföldi kirándulások, túrabeszámolók 06.06.2016. 20:58- brentakurdvium • | 3.508 Hozzászólás
RE: 2016. május - Orchideák és más egyebek Horvátországban
- Külföldi kirándulások, túrabeszámolók 02.10.2016. 19:21- brentakurdvium • | 3.508 Hozzászólás
Sajnos a helyzet nem ilyen egyszerű, annak idején elég sokat szöszmötöltem vele. A fészek a doronicumnál lehet kopasz és molyhos is. A virágok számára pedig azt írja a Flora Europea, hogy magányos vagy több 4(7). A különbség pedig az lenne, hogy a levél vékony, puha a scopolii-nál ill. vastag, bőrszerű a doronicumnál, valamint a murvák hosszáról irkál még, egyiket sem tudom utólag a képekről megítélni.
Valamint azt is írja az egész bandára (S. doronicum group), hogy "very critical", meg hogy "in need of further investigation". Mindazonáltal szerintem is inkább S. scopolii.
Wir brauchen Deine Hilfe!
|
Wir hoffen, dass dir unser Forum gefällt und du dich hier genauso wohlfühlst wie wir. Wenn du uns bei der Erhaltung des Forums unterstützen möchtest, kannst du mit Hilfe einer kleinen Spende dazu beitragen, den weiteren Betrieb zu finanzieren. Deine Spende hilft! Spendenziel: 150€
13%
|
Látogatók
0 Fórumtag és 168 Vendég online |
Fórum statisztikák
A fórumon 17425
topik
és
72955
hozzászólás van.
Rekord látogatottság: 469 Felhasználó (22.11.2024. 00:15). |