Az Év vadvirága honlapon meghirdetett szavazás idei szerencsés nyertese a nyári tőzike (Leucojum aestivum L.) lett.

"A nyári tőzike nevével ellentétben nem nyáron, hanem április közepétől június elejéig nyíló, 60 cm-esre is megnövő amarilliszféle (Amaryllidaceae). A tőzike nemzetség másik faja, a hazánkban szintél előforduló és ugyancsak védett tavaszi tőzike (L. vernum) kora tavasszal nyíló vadvirág. E faj jóval alacsonyabb, és tőkocsányán csak egy vagy ritkábban kettő virág nő, míg a nyári tőzike esetében a virágok száma rendszerint több, elérheti a nyolcat is. A virágok méretében és húsos tokterméseik alakjában is mutatkozik különbség: a tavaszi tőzike virága másfél cm-nél rendre nagyobb és tokja elliptikus, míg termetesebb rokonának virágai kisebbek (de olykor lehetnek 2 cm-esek is) és toktermései gömbösek. A nyári tőzike hagymából növő szára (tőkocsánya) és levelei hamvas kékeszöldek, hosszuk nagyjából megegyező. A húsos, tompa csúcsú tőálló levelek szálasak, általában kb. 1 cm (max. 2 cm) szélesek. Virágai hosszú kocsányokon, eleinte húsos, később hártyásodó felálló fellevél hónaljából fejlődnek. A lepel hat tagú, bókoló, fehér; a hegyesedő csúcsú, de tompa végű cimpák csúcsi része zöldes, olykor sárgás foltot visel. A bibe és a hat porzó a lepelből nem áll ki. Virágait rovarok porozzák be.

A tőzikék tudományos neve – Leucojum – görög eredetű összetett szó, melyben a fehér és az ibolya színekre utaló szavak rejlenek. A fajnév – aestivum – pedig „nyári”, tavaszi rokonához képest mindenesetre későbbi virágzására utal. Egyik angol nevének fordítása nyári hópehely. Ez más nyelvben is megjelenik, míg másutt a virág színéből, harang alakjából vagy mocsaras élőhelyéből keletkezett a helyi (népi) elnevezés. Régi magyar neve, a tőzegviola szintén élőhelyére utal.

A tőzike nemzetség két faja legközelebbi rokonságban a közismert hóvirágokkal (Galanthus spp.) áll. Régebben a tőzikék közé sorolták a száraz termőhelyeken élő, keskenyebb levelű, ma már önálló nemzetséget alkotó Acis-fajokat is.

A nyári tőzike széles elterjedésű atlanti-mediterrán faj, áreája a Brit-szigetektől DNy-Ázsiáig (Dél-Ukrajna, Kaukázus), Iránig északi részéig húzódik. A nyugat-mediterrán térségben és részben a Brit-szigeteken egy korábban virágzó és kisebb termetű alfaja (subsp. pulchellum) él.

Hazánkban a legnagyobb állományait alföldi folyóink mai és egykori árterein találjuk, de előfordul a Dráva, a Mura és a Hernád környékén, a Szigetközben, a Hanságban, Belső Somogyban, Zselicben, a Baranyai-dombvidéken, a Völgységben és a Nyírségben is.

Üde, mocsaras, láposodó, általában időszakosan vízzel borított termőhelyeken él. Megtalálhatjuk liget- és láperdőkben, mocsarasodó fáslegelőkön, mocsárréteken, magassásosokban. A Leucojo aestvi–Salicetum albae nevű ártéri növénytársulás (magyarul fűzliget) névadó faja.

Hazánkban elsősorban élőhelyeinek kiszáradása, megszűnése (pl. erőteljes becserjésedés, feltörés) miatt van visszaszorulóban. Mérgező, így a legelő állatok kerülik, de kirándulók – néhol mint „lógyöngyvirágot” – sajnos gyakran szedik csokorba. Nehezíti tőzikéink védhetőségét, hogy dekoratív voltuk miatt létezik árusított kertészeti változatuk is.

Elterjedési területén a nyári tőzikét több országban ritka, valamilyen szinten veszélyeztetett fajként tartják számon. Az angliai Berkshire megye vadvirág jelképe 2002 óta. Ma már a potenciálisan veszélyeztetett hazai fajok közé tartozik; jogszabályi védelmet 1982 óta élvez, természetvédelmi értéke 10 000 Ft.

Több helyen, így Szigetbecse, Érd, Kakpuszta, Csáfordjánosfa mellett találunk „Tőzike tanösvény”-t, melyek a tavaszi vagy a nyári tőzike virágzásakor felejthetetlen élményt kínálnak."

Farkas Sándor

Illusztrációk:
1. J. G. Sturm: Deutschlands Flora in Abbildungen (1796); 2. Walter Hood Fitch - Illustrations of the British Flora (1924); 3. Jan Kops et al. - Flora Batava (1846); 4. Curtis’s Botanical Magazine (1809); 5. Redouté, P.J., Les Liliacées, vol. 3. (1805-1816); 6. Jacquin, N.J. von, Florae austriaceae, vol. 3. (1775); 7. Oeder, G.C., Flora Danica (1761-1883); 8. Hooker, W., The paradisus londinensis (1805)

Képek a fórum képgalériájában: Leucojum aestivum

Rácz János: Növénynevek enciklopédiája:

Clusius (1583) Leucoium bulbosum praecox néven ismertette a korán nyíló "hagymás fehér violákat"; a tavaszi tőzikét "maius", a hóvirágot "minus" jelzővel különböztette meg. Lippay Jánosnál ('664) szintén "hagymagyökerű fehér viola", "idején kikeletkor virágzik a bokrok között, mihent a hó elmegyen..."

Ezeket a tavaszköszöntő virágokat Benkő József (1783) nevezte el napjainkban használatos nevükkel; a Galanthust hóvirágnak, a Leucojumot tőzegviolának keresztelte el. Ez utóbbi rövidítésével alkották meg a Magyar Fűvész Könyv (1807) szerzői kicsinyítő képzővel a tőzike elnevezést. Társneve a nyelvjárásokban a gyócsvirág, józsefvirág, szoplán, vízigyöngyvirág és a kacsabér, mely Kárpátalján, Csap és Ungvár vonalától délre, Ráton használatos tájnyelvi növénynév kacsabír alakban. Összetartozik a L. verum kacsabili nevével. További tájnyelvi elnevezése a szúnyogozó, mert szúnyogokban gazdag területeken tenyésző vízinövény a tavaszi tőzike.

Wágner János: Magyarország virágos növényei

Leucojum aestivum L. – (Kakasvirág. – Term: r.: Hóvirágfélék. Amaryllidaceae.) – Évelő. 30–60 cm. Szára 3 s több (–7) virágú. Virágzata csaknem ernyős. Virága hasonlít az előbbeniéhez. Bibeszála megnyílt, alig vastagodott, inkább fonalalakú. Magja fekete, függeléke nincs. Terem mocsarakban, vízenyős réteken csak a mezei tájon, az Alföldön is; főleg hazánk nyugati részében és onnan szórványosan a Királyhágón túlig. 4–6.

Érd, Beliczay-sziget (2013. 04. 24.), sajnos nekem úgy tűnt, hogy idén pont nincs belőlük olyan nagyon sok, de azért szerencsére akad... valószínűleg kicsit megviselték őket a szigeten tavaly történt munkálatok (csatornák kitisztítása, nemesnyár tarvágása, stb.), de remélem pár év alatt majd helyreáll a rend!