Az a "fránya kötelesség" most júniusban szólított el otthonról. Eddig mindig vagy tavasszal, vagy késő ősszel jártam Svájcban, amikor az Alpok nehezen vagy nem járhatók, és botanikai szempontból sem olyan érdekesek. Most viszont itt volt az alkalom.

Orosz kollegám a hívott meg magához Lausanne-ba a hét végére. Nemrég nősült, a felesége egy negyedrészt magyar származású svájci lány, nagyon kedves társaság. Szombat este egy pizzériában megnéztük, hogy hogyan esenek ki az oroszok, szegények, majd vasárnap jött a fő program, a Léman-tó (érdekes módon Svájon belül csak Genfben hívják Genfi tónak, ez a megnevezés Lausanne-ban egyenesen inzultus) délkeleti csücskénél lévő völgyet látogattuk meg, a benne lévő Lac de Taney-t, és a Grammont csúcsra akartunk még fölmenni.

A túrát kicsit későn kezdtük, mert Kollegám sógornője is csatlakozott hozzánk, és ő reggel jött Bernből vonattal. Az volt a terv, hogy a majdnem 1500m magasan lévő Lac de Taney-ig kocsival fölmegyünk, és onnan már csak egy laza 700 m szint a csúcs. Persze nem engedtek föl a tóig, csak kb. 1100m-ig - rengeteg volt a látogató, sárga mellényes ember segített a parkolásban. késő volt már, fél 12-kor indultunk végül, 30 fok, napsütés. A többiek jóval fiatalabbak, és sokkal kevésbé "tekintélyesek" voltak, úgyhogy ment volna nekik gyorsabban is, én szenvedtem rendesen. A tónál hosszabb pihenőt tartottunk, majd jött a "csúcsszakasz". Tipikus olyan túra volt, ami távban semmi, szintben viszont kemény.

Titokban reménykedtem, hogy itt találkozni fogok minden "tankönyvi" magashegyi növénnyel, és ez így is volt. A FKB szerint él itt Sorbus chamaemespilus, nagyon vártam a találkozást. Sajnos, nem sikerült. Lisztes és madárberkenye viszont minden mennyiségben nőtt. Érdekes, tavaly novemberben itt minden berkenyefa roskadozott a bogyóktól, az idén viszont csak mutatóba virágoznak, még az aucupariák is.

A FKB-ben egyaránt szerepel a D. maculata és a D. fuchsii, az utóbbi simán védett (CH), az előbbi viszont fokozottan, három felkiáltójellev védett. Ebből arra következtettem, hogy a sima D. maculata ritka kell, hogy legyen. És valóban, bár a "foltoslevelűek" még csak kezdtek virágozni, de D. fuchsii-knak tűntek.

Fönt aztán megjelen valóban minden, aminek kell. Az erős fény miatt nem igen láttam jól a fényképező képernyőjét, így nem igazán sikerültek úgy a képek, ahogy szerettem volna, de így sem lettek rosszak.

Végül nem mentünk föl teljesen a csúcsra, kicsit kifutottunk az időből. A gerincről viszont gyönyörű kilátás nyílt a Léman tóra. Itt jelentek meg a rododendronok is, naná, hogy a meredek letörésen. A peremre kúszva azért csak sikerült lefényképezni öket.

És akkor íme a képek:

Az elmúlt hét végén, pontosan tegnap, újra ellátogattam az Alpokba, ezúttal egyedül. Reggel bejöttem az intézetbe, hogy az inteneten kinézzek egy jó helyet. Most egy északiasabb fekvésű, remélhetőleg hűvösebb helyet kerestem, mint a múltkori volt. Elég sok időt elvacakoltam vele, végül a Fribourghoz közeli Schwarzsee mellett döntöttem. Kb. 1100m magasan fekszik, könnyen elérhető, és onnan visz föl az út a 2185m magas Kaisereggre.

Jó idő volt, vasárnap, és már az odafelé vezető úton föltűnt, hogy sokan tartanak arrafelé. A helyiek is készültek a túristarohamra, az út mellet már messze táblák figyelmeztettek, hogy készítsek elő 5 frank parkolódíjat. Minden dugig volt autóval, de megmutatták, hogy merre fogok tudni megállni. Elég későn érkeztem, úgy negyed egy fele vághattam neki az útnak.

Szórt köves út, sífelvonó és birkalegelő fogadott - a legelőn a vizes foltokon gyapjúsás, egy-egy bibircsvirág. Kicsit följebb fuchsii kinézetű Dactylorchizzák jelentkeztek. Az út egy szurdokot megkerülve vitt föl az erdő fölé, itt 1500m-től gyakorlatilag a csúcsig az egész hegyoldal egy hatalmas tehénlegelő volt, tanyákkal - ahol többnyire ételt és sört is kínálnak -, villanypásztorokkal, és tehenekkel. Svájcan, bizony, komolyan veszik a helyi mezőgazdaságot, a levegőt a tehénkolomp hangja és a tehéntrágya diszkrét illata tölti be.

Ez a hatalmas füves legelő telis-tele volt orchideákkal. Elsősorban a fuchiinak gondolt Dactylorchizákkal - gyanúsan keskeny volt a levelük, otthon megnéztem a könyvet, a lapponicának van ilyen. Sok volt a bibircsvirág is. Előfordult tömöttebb, nagyobb virágbugájú, és kisebb, lazább alak is. Szagolgattam őket, mind illatos volt valamennyire, de csak hosszú sarkantyúkat láttam. 1600m körül aztán egyesével megjelent egy-két gömböskosbor is. 1700m fölött pedig jöttek az előző túrából is ismert, szinte kötelező magashegyi fajok. A csúcs közelében meglepetésemre még Primula auriculába is botlottam. Annyiban különbözött az otthoniaktól és a júra-beliektől, hogy kisebb volt a virága, és a virág torkából hiányoztak a jól ismert fehér foltok. Neki is lehetnek alfajai?

A csúcsról gyönyörű volt a kilátás, a nagy csúcsokat mind lehetett látni, még a Mont Blanc-t is. Minthogy elég későn értem föl, egyedül és csöndben nézelődtem, hát egyszer csak megjelent két mormota. Nem mozdultam, gondoltam, ha nyúlkálok a fényképező után, úgyis az első kísérletre eltűnnek. Aztán mégiscsak sikerült egy két távoli, nem túl jó képet csinálni az egyikről - megtaláljátok, hol van?

Lefele jött a kínos botorkálás. Kicsit más utat választottam , és meglepetésemre néhány ici-pici fehér orchideába botlottam. Végre valami, amit nem láttam még - Pseudorchis albidának tippeltem utólag. Kicsit elheverésztem mellettük, és nézegettem őket. A virágokkal való intim kapcsolatomnak egy tehénke érdeklődése vetett véget, aki nagyon szerette volna tudni, hogy mi a fenét csinálok ott.

Már majdnem leértem a tóhoz, amikor az út mellé letett, hervadó virágcsokorra lettem figyelmes. Sisakvirág, nőszirom, ujjaskosbor... Hét óra körül értem vissza, az én kisautóm volt az utolsó a parkolóban. Az ablaktörlő mögé kedves meglepetésként egy kis cetli volt betűzve, egy honfitársunk levele volt, aki megörült a magyar rendszámnak. Még lekanyarodtam egy pillanatra a tóhoz, aztán irány haza. Csak egy benzinkúthoz ugrottam be hideg sörért - itt vasárnap a normál boltok szigorúan zárva tartanak.

Akkor megérte.

Hmm..., de jók is ezek az alhavasi rétek! Köszi az élménybeszámolót!

Hú, neked hogy bepózolt! Vagy rendes teléd van. Megjegyzem, egyszer erdei siklót fényképeztem makróval.

Én is hozzájárulok a fórum mormotagyűjteményéhez, egyszerre két mormotával!
(A virágokhoz használt makróval lőttem, szóval jó közel voltak.)

Nem elég, hogy a nagyvárosokban, már az Alpok tetején is ezzel találkozok az ember....

Új év, újra Svájcban, újra az Alpokban. Az orosz kollégám szervezte a túrát, Valais kantonba, Sion környékére. Szegény kisautóm egy svájci-orosz-spanyol-holland-magyar ötösfogatot cipelt fel egy gát mellé, 2100m-es magasságba. Innen vitt az út először egy 2800m-es hágóba, majd körbe vissza. Sajnos, jóval a berkenyék fölött jártunk, úgyhogy a berkenyészés most kimaradt.
Az út elején mentünk a (meglehetősen) napos oldalon. Csupa szokásos alpesi növénnyel találkoztunk, azért orchidióta lévén a nigritellának külön örültem. A hegyi kecskék meglepően szelídnek mutatkoztak, rutinosan bepózoltak a fotózáshoz. Egy probléma akadt, a hágóból lefele hó borította a lejtőt. Ugyan hóban lemenni egyszerűbb, mint gurulós kavicsokon, de a kollégám még a kocsinál lebeszélt a gamásliról, mondván, nem megyünk olyan magasra. Goretex ide, goretex oda, csak beázott a bakancsom, egyedül a Soldanellamezők tudták elterelni erről a figyelmemet - eddig mindig csak kisebb csoportban láttam őket.

Itt van néhány kép, eget rengető dolgok nem kerültek a szemem elé, de azért nagyon élveztem. Tavaly a lila kankalinokat hiányoltam, most előkerültek, meglehetős tömegben. A Daphne pedig mindig nagy kedvenc.

Ma a Berni felföld (Berner Oberland) Gantrisch nevű hegye, pontosabban annak a környéke volt a cél. Egyelőre csak jönnek ömlesztve a képek, bocsánat az ismétlésekért.