A szombati Csodarétre tervezett kirándulás Papinhoval és Barkoczával a vártnál összetettebbre sikerült.

Először is Mórahalom belterületén nem fordultunk le a megfelelő kereszteződésnél, és pont akkor fogtunk gyanút, amikor már elértünk a Nagyszéksós-tóig. Gyönyörű vizes terület, a bivalyok kitartó munkájának köszönhetően már van nyílt vízfelület, láttunk bíbicet, csért, kócsagot, és ami növényes szempontból a lényeg: közönséges rencét (1).

Aztán csak sikerült eljutni a Csodarétre is, ahol a mocsári kardvirágokra (2) nem lehetett panasz, esetleg annyi, hogy túlságosan óvatosan kellett lépkedni. Volt itt még sárga borkoró (3), budai imola (4) (ennek azonosításán nem sokat agyaltunk: ki volt írva), fűzlevelű peremizs (5), a virágzás legvégén lévő vitézvirág (6) és elvirágzott mocsári kosbor (7) is. Belefutottunk egy vezetett csoportba - és ez nagy szerencsének bizonyult, mert a Zöld Közösségi Ház és Erdei Iskola munkatársától kaptunk egy kis útmutatást és meg is invitált bennünket a közösségi házba. A tanácsnak megfelelően átsétáltunk a Tandari-rétre. Illetve előtte még megálltunk egy árnyékos helyen eszegetni, desszertként előkerült a berkenye (vajon ki hozta?), aztán Papinho nem bírt magával és kiment hogy növelje a begyűjtött napsütétes órák számát. Jött a hírrel, hogy van valami ezerjófű, de nem tudja melyik. Lápinak bizonyult, egy részen rengeteg volt belőlük (8) (9).

A folytatást Papinho vagy Barckocza billentyűzetéből várhatjuk.

ui.: A képeket ha egyesével tölti fel az ember, akkor tuti nem keverednek össze és megtartják a sorrendet.

Tökjó beszámolót írtál, térképpel, képekkel, mindennel Borzasztóan sajnálom, hogy nem tudtam csatlakozni, pedig én itt lakom a környéken. De remélem jövőre is jöttök addig meg járom egyedül a Zalföldet...

Felénk (Kiskunhalas környékén) a két nőszőfű az idősebb homoki nemes nyarasokban viszonylag közönségesnek mondható. Tehát nem feltétlen az érintetlen, ős élőhelyek kellenek neki. Persze a selyemkóró jót aligha tesz nekik...