Tegnap „Barkocza” megmutatta egyik kedves bóklászó helyét a Vértesben. Délután mentünk, 5 óra után értünk a helyszínre. A kaptatón felfelé az út mellett láttam meg a számomra még ismeretlen terebélyes harangvirágot. Bent az erdőben mindenfelé nyílt a kétlevelű sarkvirág. Megérkeztünk a reménybeli gérbics lelőhelyre, ahol, ha sokat nem is találtunk, de azért akadt szép példány. Továbbmentünk, néhány vaddisznót és szarvast megzavartunk vacsorájukra készülvén. Aztán Barkocza bemutatta a pázsitos nőszirmokat is. Őket aztán elég nehéz fényképezni, nagyon elbújnak a magas leveleik között, azokat meg persze nem bánthatjuk. Ráadásul már kezdett sötétedni, és ők egyébként is árnyékos helyen voltak.
Már szürkült, amikor egy hűvös völgyben elkezdtünk leereszkedni. A félhomályban Barkocza felfedezte bent a sűrűben a már virágzó farkasölő sisakvirágot. Róla már csak vakuval készíthettem felvételt. (Az Exif tanulsága szerint 20 óra 5 perc volt.)

Kiérve az erdőből megállapítást nyert, hogy azért jó vackor- és barkócatermés várható.

Nagyon jó kiruccanás volt, szép élményekkel, néhány felvétellel és – mivel kivételesen nem volt velem a riasztó szerem – egy szép pár kullanccsal tértem haza.

Szépek, irigykedtem!