Miután Brenta idén áthelyezte székhelyét dél Svédországba, aktuálissá vált egy ottani növényes kirándulás megvalósítása. Elfogadva és ezúton is megköszönve szíves invitálását, augusztus elején érkeztem egy hétre hozzájuk, azzal a céllal, hogy környékükön felkeressük az itthon már nagyon megritkult, vagy az utóbbi időben ki is halt növényeket, melyek itt északon helyenként még mindig nagy számban lelhetők fel. Természetesen ezek mellett nyitott szemmel kerestük a skandináv flóra egyéb nevezetességeit is.

Megérkezésemkor Brenta ugyan szabadkozott, hogy most náluk rendkívüli szárazság van, azért az erdők nagyon sok helyen roskadoztak a vastag moha takarótól, aljukat szőnyegszerűen borították a különböző páfrányok. Az utolsó napok szórványos esői aztán végképp helyre tették ezeket a helyszíneket, így a harsogó zöld szín lett megint mindenütt úrrá. Ezer tó mindenfelé, nyílt víztükörrel vagy éppen már előrehaladott láposodással. Nem tudom, mi lehet Finnországban, de Svédországot is bátran lehetne hívni az ezer tó országának. Érdekes volt továbbá, hogy habár Svédország egyik legsűrűbben lakott területén barangoltunk, kirándulásainkon nem nagyon találkoztunk emberekkel, javarészt kettesben baktattunk keresett növényeink után.

Ami még rendkívül meglepő volt, az a hazai szemmel nézve káprázatos botanikai irodalom. Minden megyének külön növénytani atlasza van. Így Bohuslan (ahol a bázisunk volt) is egy 4-500 oldalas, A4-es méretű, igen apró betűkkel szedett monográfiával rendelkezik, melyben minden szükséges tudnivaló le volt írva a területről. Nem utolsó sorban az összes fellelhető növény fényképekkel, koordinátákkal, történelmi előfordulásokkal. A koordinátás adatok közül nem hiányoztak a legnagyobb ritkaságok sem, mint pl. a Hammarbya vagy az Epipogium.

Mindezek felett egy magára valamit is adó város vagy kisebb terület (pl. sziget) külön színes-szagos növénytani könyvekkel kedveskedik a téma iránt érdeklődőeknek. Ezekben tematikus kirándulások vannak leírva színes fényképekkel, könnyen érthető precíz térképmellékletekkel, melyeken fel vannak tüntetve, hogy mely növényeket merre kell keresgetni. Ezeken felül természetesen bőséges botanikai folyóiratok szerezhetők be, melyek akár kéthavi rendszerességgel jelennek meg. Egy apróbb szépséghibája azért van a dolognak, márpedig hogy valamilyen ismeretlen oknál fogva mindezek csak svéd nyelven állnak rendelkezésre, de hát semmi sem lehet tökéletes. Még szerencse, hogy Brenta elég jól bírta ezt a nálunk kevésbé ismert nyelvet.

Nyilván ennek a kis beszámolónak a terjedelme nem engedi meg, hogy az összes érdekes növényt felsoroljam amelyeket az egy hét alatt láttunk, így a következőekben inkább csak az érdekesebb kirándulásokat és növényeket említem meg. Ha valami fontos dolgot kifelejtettem volna, úgy azt kiránduló társam majd pótolni tudja.

Most pedig pár kép a tájakról, ahol ezt a szép hetet töltöttük:

1. A tengerpart melletti belső tavak mindig érdekes növényekkel kecsegtettek bennünket.
2. Kilátás a tóparti háztól, mely lépcsője alá a szakadó eső miatt húzódtunk be.
3. Tengerparti csarabos.
4. Igazi svéd kikötő falu.
5. Jávorszarvasos közlekedési táblát elfelejtettem fényképezni, de itt van helyette ez: háziasított állatok, vad gyerekek.
6. A sok ezer tó egyike.
7. Az ilyen kis láposodó tavacskából megszámlálhatatlan bújt meg a végtelen erdőkben.
8. Kilátás a Vanern-tó végtelen víztükrére.

Ez szenzációs lehetett! Néhány képpel tudnád fokozni majd a hatást?

Brenta hamarosan tesz fel néhányat.

1. nap.

Első kirándulásunkat a szállásunktól egy órányi kocsiútra fekvő tó partján kezdtük. A parkolótól néhány száz méterre lévő, leírásban szereplő helyet hamar megtaláltuk és a birtokhatárt jelző kis drótot átlépve már a homokos tópartot vizslattuk, ahol az elsősorban keresett növényünk, a Baldellia repens szinte azonnal meglett. Ez a hídőrfélék családjába tartozó iszaplakó növényke nagy ritkaságnak számít még svéd viszonylatban is. A kis területen láttunk még rengeteg elvirágzott tőzegepert (Potentilla palustris), valamint a langyos vízbe gázolva hamar felfedeztük a víz alatt növő „fűcsomókat”, amik valójában az érdekes elnevezésű durdafüvek (Isoetes echinospora) voltak. Ezek olyan különleges harasztok, amelyek a fél méteres víz homokos aljzatán találták meg optimális életfeltételeiket.

Szöszmötölésünket aztán a tulajdonos érkezése szakította félbe, aki udvariasan érdeklődött, hogy ugyan mit is keresünk a területén. Rövid, barátságos beszélgetés után megmutatta, hogy mit szorgoskodott az elmúlt napokban a földjén (gyakorlatilag irtotta a növényzetet, veszélyeztetve ezzel a Baldelliáink életterét is), majd szépen magunkra hagyott bennünket. A tóparton, de szinte mindenütt a kirándulásaink alatt közönséges gyomnövényként üdvözülhettük a nálunk oly ritka kenyérbél cickafarkot (Achillea ptarmica).

Innen egy nagyjából már beállt láptóhoz mentünk el, melynél az IKEA-s paplanhuzatokon található Saxifraga hirculust (mocsári kőtörőfű) kerestük meg, mely mellett tömegével nőttek a szokásos lápi növénykék, mint a Drosera anglica (angol harmatfű), a Rhynchospora alba (fehér tőzegkáka) és az Epilobium palustre (mocsári füzike). Elszórt vörös pöttyökként a Vaccinium oxycoccos (tőzegáfonya) apró termései borították be szinte a teljes területet. Visszatérve a gabonatábla szélén parkoló autónkhoz láttuk meg hogy a vetés széle tele van a nálunk szinte már csak hírből ismert Lycopsis arvensissel (farkasszem),amely itt láthatóan jól érezte magát.

Itthon mindig egy kis lelkiismeret furdalással lépek rá a tőzegmohára, igyekezve minél kisebb kárt tenni benne. Itt nagy megnyugvás volt számunkra, hogy szinte minden település területén több tőzegmohás láp található, így taposásunkat követően lehet, hogy évekig megint háborítatlan lesz a terület, megfelelő időt hagyva a növényeknek a regenerációra.

Kora délután felkerestünk egy kiemelt természetvédelmi területet, mely leginkább itthoni löszdombjainkhoz hasonlított. Itt nagy számban találtuk meg a szártalan aszatot (Cirsium acaule), a galambszínű ördögszemet (Scabiosa columbaria), a Gentianella campestrist és a vörös bogyóival feltűnősködő Rubus saxatilist (kövi szeder). Érdekes módon a területet sűrűn borították a helyi tehénkék kupacokba rakott termékei, mely szerint itt és másutt is a védett területek kezelését e jámbor kérődzőkkel oldották meg. Szegény, az apró növényekre meredő szemű kirándulónak rendkívül nagy esélye van ilyen helyen puhára lépni, persze nekem sem sikerült elkerülni ezt a megtiszteltetést.

Hazafelé még két helyen megpróbáltuk becserkészni a Botrychium matricariifoliumot, de fáradozásunkat nem kísérte siker. A második helyen még a növény részére elkerített kis területet is megtaláltuk, benne a piros végű jelölő pálcikákkal, de valószínűleg az idei nagy aszály miatt a holdrutáink ezt az évet átaludták a föld mélyében.

1. Első növényünk, a hídőrfélék családjába tartozó Baldellia repens volt.
2. A korpafüvek közé tartozó durdafű.
3. Mocsári kőtörőfű, megtalálható a svéd mocsarakban és az IKEA-s paplanhiuzatokon.
4. Farkasszem, melyre teljesen véletlenül találtunk rá.
5. Itthon sokféle aszatunk van, de ilyen (szártalan) valamiért nem fordul elő.

2. nap

A mai napot a szomszéd megye (Halland) tengerpartján kezdtük. A sziklás part mentén több kisebb vizenyős terület van, melyekben csemegézni lehet a magunkfajta növény kedvelőknek. A gumicsizmánk szárát majdnem elérő vizes területet a csarab rózsaszín virágtengere vette közre, melyből néhol kiemelkedtek a fenyérmirtuszok (Myrica gale) erőteljesebb bokrai. Ez utóbbiak sajnos mostanra már elvirágoztak.

A zsombékok közt aztán hamar előkerültek a nálunk oly nagy ritkaságként élő Sparganium natansok (lápi békabuzogány), az Utricularia australisok (pongyola rence) és az előző nap látott harmatfű másik faja, a Drosera rotundifolia. A kicsit földesebb tengerparti részeken elképesztő mennyiségben virágzott az otthonról is jól ismert Succisa pratensis (ördögharaptafű) és a Rosa rugosa (japán rózsa), mely utóbbi sok tengerparti részen szinte minden honos növényt kiszorított.

Egy másik tengerparti részen a strand mellett befolyó kis patakban gyalogolva kerestük újabb növényeinket. Szinte azonnal meg is lett a nagyon jellegzetes levelű Ranunculus hederaceus, ill. az itthon is előforduló Callitriche cophocarpa (szárnyatlan mocsárhúr). A sikeres virágozás után megmártóztunk a kicsit zsúfoltnak tűnő strandon, a kellemesen langyos sós vízben. Nekem ekkor már soknak tűnt a fürdőzők tömege, csak itthon a képeket nézegetve jöttem rá, hogy a homokos parton harminc méterenként pihenő egy-egy család nem jelent zsúfoltságot, hiába kezdi az ember megszokni a nagy távolságokat, a ritkább népsűrűséget. A nedves parton mindenütt terjeszkedett a tengerhúr (Honkenya peploides), melyet a gyér számú fürdőzőknek sem sikerült kitaposniuk.

Délután egy szárazföld belsejében fekvő tavat kerestünk fel, mely partján először került a szemem elé a híres Lobélia dortmanna, igaz a tövek már csak a virágzás végén voltak, így legtöbbjüknek csak a kórója meredezett ki a vízből. Körülöttük szép számmal voltak Carex oederik és Rhynchospora fuscak. A Balaton északi partján oly ritka Hydrocotile vulgarisok itt tényleg közönségesek voltak, az otthon látott példányokhoz képest hatalmas leveleik helyenként szőnyegszerűen borították a vizenyős területet. Brenta vicces állítása, miszerint esernyőként is lehetett volna használni őket azért erős túlzásnak tűnt.

1. Lápi békabuzogány a csizmaszárig érő vizet szerette.
2. Az itthon ritka pongyola rencével több helyen is találkoztunk.
3. A borostyánlevelű boglárka és az alig pár miliméteres virága.
4. Egyik legfőképpen keresett növényem, a Lobelia dortmanna, már majdnem elvirágzott.
5. A lápi gázlók nagy tömegben boríttták a nedves partszakaszokat, kicsiny virágaikat kerek leveleik alá rejtették.

3. nap

A délelőttöt ismét egy tengerparti vizenyős területen töltöttük, ahol a parttal párhozamosan több kilométer hosszban terültek el a kisebb-nagyobb mocsaras tavak. Többek között szép számban fordult elő a jellegzetes torzsával rendelkező Acorus calamus (kálmos), a nagy levelű Crambe maritima (tátorján), a Nasturtium officinale (vízitorma), a Sparganium emersum (egyszerű békabuzogány) és az itthon már hiába keresett Sagina nodosa (csomós zöldhúr). Egy helyen még az érdekességszámba menő Scutellaria minor is előkerült, melynek virága a nevéhez mérten tényleg eltörpült itthoni csukóka társai mellett.

Tovább haladva délkelet felé felkerestünk egy kisvárost, melynek a közepét egy kristálytiszta vízű folyócska egy parkon keresztül szelte át. A sétáló hídról már látni lehetett a több méter hosszúságú vékony levélkötegeket, melyek a víz felszínének javarészét elborították. Ranunculus fluitansok (úszó víziboglárka) voltak. A combig érő vízben gázolva értetlenül kerestük az apró virágokat, a legjobb tudomásunk szerint fehér virágerdőnek kellett volna borítania a víz felszínét. Végül aztán csak találtunk három apró virágot, de a mai napig sem értjük a virágzás elmaradásának okát.

Az egész napi növényezés után már a lemenő nap fényei mellett álltunk meg egy településektől távoli tó partján. Igazi érintetlen, képeslapokra kívánkozó természeti környezet volt. A tó sekély vizében a százával elszórt sziklatömbökön lehetett ugrálni, míg a festői hátteret a méregzöld fenyvesek és a szigetszerű nyírfacsoportokkal tarkított nyílt zsombékosok adták.

Itteni célunk egy különleges, a Mételyfűfélék családjába tartozó haraszt, a Pilularia globulifera megkeresése volt. Apró kis egyszálbél növényke, mely földalatti hajtásából néhány centiméterenként növeszt egy levéltelen, csupasz szárat. Némelyik tövében ott lapult a gömbölyű terméskéje, mely alapján faji nevét kapta. Megtalálása nem volt könnyű, mivel a habitusában hasonló fiatal Eleocharisok mindenütt tömegével borították az iszapos területet.

Az est közeledtével aztán hazafelé vettük az irányt és élvezettel szemléltük, ahogy az alkonyi fények mellett misztikus ködpárába burkolództak a szemünk előtt elsuhanó tavak és lápok.

1. Kálmos.
2. Egyszerű békabuzogány. A békabuzogényoknak hét fajuk él Svédországban.
3. A csomós zöldhúr apró virágai is véletlenül kerültek a szemünk elé.
4. Úszó víziboglárka levelei helyenként teljesen elborították a kis folyót.
5. A Pilularia néhány centiméteres ágacskái.
6. A Scutellaria minor virágai a fél centit is alig érték el.

4. nap

A délelőttöt egy kis tengeri szigeten töltöttük, mely kirándulás során az egyik könyvben leírt botanikai séta útvonalát követtük. Már a parkoló is lenyűgözött bennünket, hiszen a kocsik mögött hirtelen vagy 6-7, jobbára nagyobb termetű harasztot figyeltünk meg, melyeket itthon azért ritkán látni így együtt. Pár száz méter után az erdő alját tömegesen borították az itthon általam hiába keresgetett Chimaphila umbellatak (ernyőskörtike) és a Linnaea borealisok (linné-cserje) apró levelei, sajnos mindkét faj már túl volt a virágzáson, de azért így is lekötötték a figyelmünket.

Ezt követően egy hosszú fahídon kerültünk át a szigetre, mely partját a Limonium humile kiterjedt bokrai színesítették. Leveleik az itthoni sóvirágunkétól eltérően égnek álltak. A parton aztán a térképnek megfelelően elkezdtük keresgetni a nálunk már kihalt Radiola linoides (csepplen) cseppet sem termetes virágait. Már vagy háromnegyede órája meresztgettük a szemünket a parti sáv iszapjában, amikor véletlenül pár méterrel feljebb kerültünk a befüvesedett részre. Itt aztán tömeges volt az apró növényke, pedig már épp készültünk továbbmenni dolgunk végezetlenül.

A sziget belsejében egy kis fenyves alján előkerültek a javában nyíló avarvirágok (Goodyera repens) is, melyek e heti utunk első virágzó orchideái voltak. Más területeken lépten-nyomon belefutottunk orchideák kóróiba, de meghatározásukkal nem is nagyon próbálkoztunk, lévén számunkra ismeretlen területen mozogtunk.

Ebéd körül ránéztünk egy Hammarbyas helyre is, de a keresett orchideák helyett csak a száradó félben lévő tőzegmohákat találtuk. Hiába, az aszály azért itt is sok helyen megtette a hatását, az ilyen kényes kis növények nem nagyon bírják a hosszan tartó szárazságot. Találtunk helyette viszont bőven burjánzó, már termésérésben lévő Lysimachia thyrsiflorát (fürtös lizinka), mely errefelé elég gyakori növénynek számít.

Délután egy közeli, alacsony hegységben néztünk ki egy három órás kör alakú sétautat, mely több érdekes láppal is kecsegtetett. Induláskor azonban szépen eleredt az eső és egész végig kitartóan szórakoztatott bennünket, megakadályozva hogy alaposan körbenézzünk az érintetlen lápvidéken. Azért az eső ellenére is látható volt, hogy tömeges nőtt a Narthecium ossifragum (lápcsillag) és az Erica tetralix (keresztes hanga). A különböző színű áfonyák mindenütt vastagon borították az erdő alját, eszegettünk is szorgalmasan őket. Errefelé láthatóan nem nagy a konkurencia, így még az ösvény melletti bokrok is roskadoztak az érett gyümölcsöktől. Utunkat egyszer zavarták meg erdei futók, akiket láthatón nem zavart az egyre szakadó eső. A terület nevezetes volt még arról is, hogy 110 év után települt vissza egy farkas pár, melyek már két kölyökkel is megörvendeztették a helyi természetkedvelő embereket.

1. Itt még nagy számban fordulnak elő az ernyős körtikék.
2. A nálunk már kihat csepplen gyufaskatulyányi bokrai majdnem sikeresen elbújtak előlünk.
3. A kis fenyőerdőben vagy száz tő avarvirág virágzott.
4. Az errefelé gyakori fürtös lizinka sajnos már júnisban elvirágzott.
5. Limonium humile kis bokrai gyakoriak voltak a tengerpartokon.

5. nap

A mai napot Tjörn szigetének meglátogatására szántuk. Véletlenül erről a szigetről is adtak ki egy kétszáz oldalas könyvet, melyben a majd száz botanikai kirándulás közül próbáltuk kiválasztani a bennünket jobban érdeklőket.

Első helyünkön a tengerbe nyúló sziklás félsziget lapos sziklatömbjein csoportosuló Woodsia ilvensiseket (hegyi szirtipáfrány) néztük meg, melyek közelében Linum catarthicumok (békalen) kis bokrai húzódtak meg. A félszigeten a leírások szerint még a Gentianellák három fajának kellett volna virágoznia, de tekintettel a nagy szárazságra, egyikük sem akarta megmutatni magát. Két nappal későbbi távozásomat követően meg is érkeztek az áradásokat okozó esőfelhők, így szeptember elejére a Gentianellák is valószínűleg kivirágozhattak.

Következő félszigetünkön a kasika káka (Schoenoplectus setaceus) apró csomóit sikerült megtalálni egy kis placcon a tenger és a legelésző tehenek között. Fél szemünket végig a borjaikra vigyázó kérődzőkön tartottuk, de aztán eltérő érdeklődés miatt nem került sor konfliktusra. Kákánk 5-10 centiméteres csomójára a tehenek láthatóan nem tartottak igényt, azokat békésen átengedték a részünkre.

Egy másik partszakaszon, a kavicsos föveny felső részén a Glaucium flavum (sárga szarumák) rikító virágai hívták fel magukra a figyelmünket. A tengerparti környezetben latin nevüknek megfelelően tömegesen fordult elő a Plantago maritima (sziki útifű) és a Triglochin maritimum (tengerparti kígyófű). Szintén e szigeten, nagyra nőtt sziklák tövében bújt meg egy tündérszép kikötő falucska. Színes, vidám házaival, sziklás partú tengeröbleivel és a nyüzsgő hajóforgalmával lenyűgöző táj tárult elénk a környék legmagasabb sziklájának tetejéről.

Aztán még délután felkerestük a sziget egyik nagyobb belső tavát, ahol hamar megtaláltuk az Apium nemzetség idevalósi faját, az A. inundata-t. Az apró növényke az öt centiméteres nagyságot még jóindulattal sem érte el, ennek megfelelően virágát is csak nagyítóval lehetett rendesen megnézni. Az Apiumok melletti sekély víz alján ismét durdafüveket fedeztünk fel. Ezek az első napon látottaktól vékonyabb leveleikkel különböztek, az Isoetes lacustris faj képviselői voltak. A tóparti sziklafalakon végighúzódó méter széles csíkon jól látszott, hogy a szárazság miatt a tó jelentősen veszített vízmennyiségéből. A tótól nem messze lévő nádas szélén a Ranunculus lingua (nádi boglárka) magányos sárga virágai emelkedtek ki a sűrű mocsári növényzet fölé.

Szigeti körtúránk zárásaként ismét egy tengerparti szakaszt vettünk szemügyre, melynél az előbbi partokkal ellentétben nem volt szikla, a füves mező közvetlenül szakadt le a vízbe. Itt egymás mellett tudtuk tanulmányozni a két helyi Limoniumot (vulgare és humile), valamint az otthoni szikesekről jól ismert Spergularia maritima (szárnyasmagvú budavirág) is mindenütt feldugta a fejét. Ezen kívül olyan sókedvelő növények voltak láthatóak itt, mint az Atriplex pedunculata (laboda), Suaeda maritima (sóballa) és a Salicornia europaea (sziksófű).

6. nap

Utolsó előtti napunkat kezdtük és szokás szerint mostanra már megint azzal szembesültünk, hogy nem lesz időnk mindent megnézni, amit szerettünk volna. Pedig nap-nap után reggeltől estig jártuk a terepet, sőt amikor a távoli Hallandban nézelődtünk már éjfél is elmúlt mire fáradtan hazavetődtünk. Ahogy Brenta említette, koordinátája van száz évre elegendő, ideje viszont sajnos csak elenyésző. Holnap este nekem megy vissza a repülőm, Brentának pedig kezdődik ismét a munka. Így a hátralévő tervek közül próbáltuk kiválasztani a számunkra fontosabbakat, vagyis a nevezetesebb orchideákat, amelyek még így a nyár vége felé is virágoznak.

Könyvünkben, városunk közelében jeleztek koordinátát az Epipogiumra, még fényképet is mellékeltek a lelőhelyről, ahol a helyi botanikus egy jellegzetesen ferde, dupla törzsű fa mellett guggol. Kicsit hihetetlennek tűnt számunkra a precíz adat valósága, nem csodálkoztunk volna, ha semmit sem találunk a helyszínen, de úgy voltunk vele, ha mást nem is, a fát legalább megtaláljuk. A megadott helyhez úttalan utakon igyekeztünk, igazi érintetlen skandináv terepen keresztül. Az el-eltűnő vadcsapásokat követve néha elmentünk kisebb lápos helyek mellett, néha patakokon ugráltunk át és többször szembesültünk azzal, hogy a süppedő mohás erdőben lehet, hogy a bakancs helyett a gumicsizmát kellett volna hozni.

GPS-ünk nélkül esélyünk se lett volna odatalálni, de így egyszer csak ott álltunk a jellegzetes fa előtt és az első bajuszvirág is a szemünkbe ötlött. Aztán a többi is szépen előbújt, elszórva a vastagon mohás terepen. Még elszáradt kórókat is találtunk, ami azt jelezte, hogy a növények időben eltolva virágoznak. A közeli patakmederben még felleltük a Calla palustris (sárkánygyökér) jellegzetes leveleit a piros torzsaszerű virágzatával együtt.

Pár kilométerre bajuszvirágos helyünktől egy kisebb kirándulás keretében kerestük fel a korpafűfélék családjába tartozó Lycopodiella inundata szétterülő telepét, ami pontosan ott volt egy erdei út elágazásában, ahová növényes könyvünk térképe jelezte. Belebotlottunk ismét az előző nap már keresett Radiolába is, ami úgy látszik errefelé nem ritkaság. A könyvben ugyan nem volt leírva, de a helyszínen jelentős zivatar is volt, így a fényképezést félbehagyva, sietve távoztunk a helyszínről.

Délutáni programunk egy Hammarbyas tó felkeresése volt, ahová szintén a délelőttihez hasonló körülmények között jutottunk el, csak most még ráadásként egy végtelennek tűnő derékmagasságú saspáfrányoson is át kellett haladnunk. A tópart felritkult nádasában ott is voltak a növények, gyakorlatilag méterenként lapult egy-egy virágzó tő, ami szerint szép számban élhetnek a területen. Valószínűleg a nehéz megközelítési lehetőség miatt nem nagyon láttunk taposási nyomot és a szemlélődés után a tőzegorchideák megóvása miatt mi is igyekeztünk minél rövidebb úton elhagyni a terepet.

1. A bajuszvirág is szép számban virágzott egy szobányi területen.
2. Az itthon szintén kihalt tőzegrozmaringnak csak egy virágzó tövét láttam, azt viszont a szakadó eső miatt nem tudtam lefényképezni.
3. A sárkánygyökér minden vizenyősebb területen mutogatta piros termését.
4. A tőzegkáka kis csoportja az apró erdei tavacska szélén.

7. nap

Városunk mellett két, mintegy 40-50 méter magasra kiemelkedő röghegy található, melyek sok négyzetkilométeres teteje lapos mint az asztal, körben pedig néhol függőleges sziklafalakkal szakadnak le a körülöttük elterülő sík tájra. A két hegy közötti mély patakvölgy a páfrányok paradicsoma volt, ha jól emlékszem vagy tíz fajukat sikerült megszámolni. Kiváló alkalom volt például a dryopterisek összehasonlítására, hiszen a különböző fajok egymás mellet nőttek, méteres termetükkel szinte a teljes völgyaljat elborítva. Rajtuk kívül strucc-, sas-, hölgy- és édesgyökerű páfrányok versengtek az erdő altalajának benépesítéséért. A páfrányok mellett itt sikerült megtalálnunk a Campanula latifolia nagy csoportját is.

Végül a két hegy közül az északabbra lévő Hallebergen tettünk még egy szép kirándulást, melyen a moha borította fák között kanyargó ösvényen jutottunk el a Vanern-tó feletti kilátó pontra. A Balatonunknál vagy húszszor nagyobb tó végtelenbe nyúló víztükre szép kilátással búcsúztatott bennünket egy hetes kirándulásunktól.

Nagyon jók! Rengeteg kis apróság, jó éles szemmel kellett ott járnotok. Valami nagytotál nincs, ahogy a dzsindzsásban törtök előre?

Köszi az észrevételeket, majd javítom a szövegben.

Köszi! jó kis fajok , a beszámolót kis irigységgel olvastam, ha szabad ilyet