Szóval, pénteken kissé farízeus módon panaszkodtam, hogy senki nem jelentkezett a túrára, de az az igazság, hogy egész héten beteg voltam. Nagyon bíztam benne, hogy szombatra rendbejövök, de nem így volt. Szomorúan bevágtam másfél liter teát, pár kanál mézet, és visszafeküdtem az ágyba - amit hét közben nem tehettem meg. Dél körül viszont sokkal jobb állapotban ébredtem. Megnéztem az időjárásjelentést, és rájöttem, hogy most vagy soha - ráadásul a következő két hétvégém nem szabad virágozásra. A virágkajtatásnak amúgy is van terápiás hatása. Igaz, kevés volt az idő, és csak egy helyet tudtam megnézni.
Viszonylag simán megtaláltam a helyet. Ez egy dombtető, amit bokorerdő borít. A terület egy részén egyértelműen házromokra utaló gödrök találhatók, ez, bizony, falu volt, talán a török korban pusztulhatott el.
Leálltam valahol a földút mellett. Mecsek anyó úgy látszik, értékelte a kitartásomat, mert alig ötven méter megtétele után az erdő szélén masszív majomkosbor csoportot mutatott. Első találkozás volt, nekiálltam fényképezni. Megjelentek a bazsarózsa levelek és termések is. Azért reméltem, hogy bent a fák közt lesz még virágzó példány, és nem is kellett csalódnom. A házromok gödreiben is akadtak még bőven virágzó bokrok.
Az agárkosborba, tarka kosborba, kardos madársisakba véletlenül akadtam bele, nem volt jellemző. A fehér majomkosborra nem is gondoltam előtte, ötöt kaptam ajándékba.
Rossz érzést csak az hagyott, hogy bizony nem kevés "zöldhulladékot" hordanak be a bazsarózsás erdőbe.

Szia, xanthomelas, nagyon klasszak! Ilyen színű bíbor bodzaszagút még nem is láttam, elsőre nem jöttem rá, hogy kicsoda.