Csakugyan esett, de szerencsére nem nagyon.

Szóval, az úgy volt, hogy nekem újból külhon fele kellett fordítanom barna hajóm kék kisautóm orrát. Azonban a kora őszi eső megjötte után nem akartam kimaradni az ígérkező gombaszezonból és a növényezésből. Egyedül a 14-i szombat nézett ki szabad időpontnak - nemcsak hogy ezt céloztam be, hanem még Pereszkét is rábeszéltem, hogy csatlakozzon. Börzsöny vagy Csákberény volt a két irány, attól függően, hogy hol nem esik. Ahogy közeledett a szombat, a meteorológusok egyre nagyobb biztonsággal jósoltak szinte országos esőt - ráadásul Pereszke írt, hogy valahogy megfázott. Abba maradtunk, hogy reggel meglátjuk, hogy mi a helyzet, aztán SMS-ben egyeztetünk.

Szombat reggel megnéztem a radartérképet, és hát bizony már az egész Dunántúlon zuhogott, legalábbis a Balatontól északra. Viszont Szombathely felől már derült - így újratervezés során a Balaton-felvidék jött ki várhatóan esőmentes területnek. Elindulás előtt az utolsó radarkép már Zalaegerszegnél nem mutatott esőt - ami pont ekkor érkezett meg Pestre. Pereszke valamiért hitt nekem, és beadta a derekát, bár később bevallotta, a találkozóponthoz menet szidta magát, hogy hogyan hagyhatta magát rábeszélni.

Végül zuhogó esőben indultunk el. Amikor még Ajkánál is zuhogott, már erősen féltettem a renomémat, de Devecsert elhagyva látszólag elállt az eső, és nyugaton még a kék ég sarka is kilógott. Végül is nem volt esőmentes később sem a nap, de némi csöpörgéssel megúsztuk.

Az első célpont a Szent György-hegy volt. A Raposka felől mentünk föl, a kőbányában parkoltunk. A sárgán, az északnyugati oldal felé indultunk, itt a jel szép nagy kőtenger között halad, sok érdekességgel. Már a szőlők támfalain is jó mohaflóra jelent meg. Följebb a kőgörgetegeken szép páfrányok nőttek - a fodorkák és pajzsikák mellett édesgyökerű páfrány, meg Cystopteris fragilis. Az ösvény melletti gyepfoltokban ott nőttek az őszi virágok, zsoltina, közönséges aranyvessző. rekettyelevelű gyújtoványfű, elszáradt sárga hagymák tömege. Pereszke körbefényképezte a hegyi hagymákat, mondván, hogy kell a galériába. Meg hát szépek voltak. Előkerültek a szelídgesztenyék is. Arra számítottam, hogy már lesz érett, szépen fotózható termés, de csak azokkal a fránya, becsapós fehér gesztenyékkel találkoztunk. Sajnos, nagyon sok szép, öreg gesztenyefa kiszáradt, nem tudni, miért. Szerencsére azért van utánpótlás.

És hát ugye a Szent György hegy berkenyéi. Él itt a kőtengerek peremén és a sziklákon is danubialis, bakonyensis, balatonica, de ami a legfontosabb, az a subdanubialis. Sajnos, annyira szét voltak rágva a levelek, hogy egyedül danubialisból találtunk úgy ahogy fotogén példányokat (megy egy nagy balatonicát, amihez nem értünk föl egy fénykép erejéig sem), viszont szépen megvoltak a fák.

Fölmentünk a kűzsákok tetejére - az eső utáni tiszta levegőben a Somlótól és a Kab-hegytől Badacsonyig minden tisztán látszott. Fölballagtunk a hegy tetejére - sajnos, ez többnyire rontott terület, telepített feketefenyők maradványával, rengeteg gyalogbodzával és szederrel - ez utóbbiakat nézegettük is, meg kóstolgattuk is, de nem mentünk velük semmire. A hegytetőn "wellneseztünk" (pihenő+késői ebéd) egy padon, majd elindultunk lefelé. Az esőbeállóban beírunk a csúcskönyvbe. Visszafelé pedig megnéztük a turistaházat. Láthatóan karban tartják és használják - esetleg lehetséges helyszín egy "terepi" topiktalálkozóra?

Innen továbbindulva Vállus és Uzsa között kellett választani - még egyikünk sem volt a csarabosban, úgyhogy maradtunk ennél. Kicsit messze parkoltam le, úgyhogy az erdőben kerengéssel kezdtük, de végül szerencsénk volt vele, mert így akadtunk az út mellett az erdei pereszlénybe. Itt a gombák is megjöttek, nemezestinóruk, galambgombák, és még som más dolog. Szerencsére a "kívánságlistán" szereplő légyölő galóca is előkerült.

Kerestük egy kicsit a csarabost, nem tudtuk, hogy völgyben, vagy hegyen találjuk-e - a völggyel kezdtük. Az út egyik pocsolyájában így akadtunk gyopárra és mocsári orbáncfűre. A csarab csak nem akartak előkerülni. Végül taktikát változtattunk és a hátakat néztük meg - rögtön meglett először az áfonya, majd a csarab - ipari mennyiségben. Itt a talaj csurom kavicsos hordalék, és azért alakulhat ki az acidofil társulás, mert a magaslatokat az eső kilúgozza.

Az élőhely maga fantasztikus volt - az ilyesmitől szegény egyszerű növénybarát vagy sokkot kap, vagy extázisba kerül, vagy mindkettő. Különösen, amikor a berkenyébe is botlik - nem számítottam rájuk, Solorina ugyan mondta, hogy vannak Uzsa környékén, de valamiért úgy értettem, hogy a csaraboson kívül. A legtöbb berkenye itt is határozhatatlanra volt rágva, de sikerült egy szép - később - balatonicának bizonyuló példányt, és egy gyönyörű, terméssel teli gayerianát találni. Ott mondtam azt, hogy "na, most én itt meghalok". Persze, nem haltam meg, de komoly esély volt rá, hogy Pereszke halálra unja magát, amíg berkenyét fényképezek. A közeledő alkonyat sürgetett, úgyhogy mégsem értük el ezt a stádiumot.

Hazafelé az út csont száraz volt. később megnéztem a radarképet, és kiderült, hogy a nagy esőből éppen ott Tapolca-Sümeg-Keszthely környékén maradt meg egy kis folt egész napra.

Hm, azt el kell ismerni, hogy Pereszke szorgalmasabban fényképezett nálam.